A diagnózis felállítása után az orvosnak meg kell terveznie a kezelés menetét. Ez elsősorban azért fontos, mert nemcsak szakmai okokból, hanem a beteg sorsa szempontjából sem közömbös a szóba jövő módozatok alkalmazásának sorrendje.

Háromféle gyógymód

A daganatterápia legfontosabb eszközei a sebészeti, a sugár- és a daganatellenes hatású gyógyszeres kezelés. Minden beteg egyéni elbírálást igényel a gyógyítás szemszögéből is. Az egyes elváltozások kiindulási helye, szövettani jellege, a beteg kora és általános állapota szerint egyaránt szóba jöhet az említett három fő terápiás lehetőség önálló, illetve egymással kombinált alkalmazása.

Mint valamennyi orvosi ténykedésnek, így ezen eljárásoknak is vannak mellékhatásaik, lehetnek szövődményeik. E lehetséges problémákról a kezelés előtt részletesen tájékoztatjuk betegeinket, hogy a gyógyítással kapcsolatos döntések meghozatalába, a felmerülő kérdősek mérlegelésébe siket magukat is aktívan bevonhassuk.

Sebészeti beavatkozás

A kórosan működő és szaporodó sejtek tömegéből álló daganatos elváltozások legkézenfekvőbb gyógyítási lehetőségét műtéti eltávolításuk jelenti. Minél korábban válik ismertté a diagnózis, minél kisebb a kóros szövet térfogata, minél kevésbé terjed át a szomszédos szervekre, illetve ad távoli áttéteket, annál nagyobb a végleges gyógyulás esélye.

Sajnos a daganatos betegségek nagy részében e kezdeti elváltozások semmilyen tünetet nem okoznak, vagy ha mégis, úgy azok jellegtelenek, és nem hívják fel magukra a figyelmet. E tényből kiindulva nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálatok jelentőségét. Hogy csak egyetlen példát említsünk: a rendszeres nőgyógyászati ellenőrzés, a hüvelykenetben található sejtek mikroszkópos vizsgálata olyan, teljesen panaszmentes nők tömegénél biztosítja a diagnosztikus felismerést, akik igen kezdeti stádiumú daganatos betegségben szenvednek. Ez teszi lehetővé eredményes gyógyulásukat, vagyis – ne féljünk a nagy szavaktól – ez menti meg életüket.

Olykor már a diagnózishoz nélkülözhetetlen szövettani vizsgálat céljára történő mintavétel is csak sebészi feltárás útján lehetséges, ha a daganat elhelyezkedése miatt egyéb módon nem megoldható.

Ha eltávolítható az áttét

A műtét során a sebész igyekszik az elváltozást teljes egészében, szakkifejezéssel élve lehetőleg "mélyen az épben" eltávolítani. Ha erre nincs lehetőség, a daganat megkisebbítése, az általa megzavart funkciók helyreállítása (például béldaganatoknál a székelés biztosítása a tápanyag útjának más irányú elterelése révén mindenképpen enyhíti a beteg panaszait, illetve lehetővé teszi a további életvitelt. Arról nem is beszélve, hogy kisebb daganattömeggel a szervezet védekező rendszerei is nagyobb eséllyel vehetik fel a küzdelmet.

Előfordul, hogy egy daganat távolabbi áttéte az eredeti folyamatnál is több gondot okoz. Segítséget jelenthet az áttét műtéti eltávolítása. Megfigyelések szerint ilyenkor pontosan nem tisztázott okból néha az elsődleges elváltozás mérete is spontán csökkenést mutathat, anélkül, hogy operatív kezelésére sor kerülhetne.

Még a látszatra teljes daganateltávolítás után és a rendelkezésre álló diagnosztikus eszközökkel áttétmentesnek tartható esetekben sem lehetünk azonban mindig biztosak abban, hogy nem indul-e máshol újabb burjánzás akár csupán egy-két, a vér- és nyirokáramlás révén tovasodródó daganatsejtből, illetve nem újul-e ki az alapbetegség egy mégis helyben maradó, mikroszkopikus méretű szövetdarabból. Éppen ezért, ha a folyamat természete igényli vagy a szakember úgy ítéli meg, szükséges lehet a sebészeti kezelést egyéb gyógyító eljárásokkal kiegészíteni.

Sugárkezelés

E gyógymód céljára úgynevezett ionizáló sugárzást alkalmaz az orvostudomány. A sugarak bizonyos mennyiségű energiát szállítanak a szövetekbe, és azok sejtjeiben hatásukra úgynevezett ionok, elektromos töltéssel rendelkező részecskék keletkeznek, melyek károsító hatással vannak mind az ép, mind a daganatos sejtekre, elsősorban a sejtmagban található és az osztódásban (tehát a sejtszaporodásban) szerepet játszó örökítő anyagra, a DNS-re. Ionizáló a röntgensugár és a radioaktív izotópok által kibocsátott sugárzás is.

A sugárkezelés jó kiegészítője lehet a sebészeti gyógymódnak. Műtét előtt alkalmazva így kisebb méretű daganattal találja szemben magát a sebész, ami technikai segítséget jelent számára. Operáció után az esetleg bennmaradt daganatsejtek kiiktatása válhat megoldhatóvá a radioterápia révén. Kiterjedt, környezetüket, illetve életfontosságú szerveket jelentékenyen beszűrő, anatómiailag elérhetetlen, műtétileg túlságosan sérülékeny helyen lévő daganatok kezelésében pedig alapvető jelentősége van.

Szintén a sugárkezelés a választandó eljárás általános állapotuk miatt a műtéti terhelést elviselni nem tudó betegek és azon páciensek esetében, akik nem egyeznek bele az operációba. Komoly segítséget jelent e gyógymód a daganatos eredetű csontfájdalmak enyhítésében is.

Hogyan hatásos?

Technikailag a sugárkezelés kétféleképpen végezhető: vagy a beteg szervezetén kívül, vagy azon belül elhelyezett forrásból. Az utóbbira példa bizonyos nőgyógyászati elváltozások radioaktív izotóppal való helyi kezelése, "tűzdelése". Külső sugárforrás esetén nagyon komoly szakértelmet igényel annak megtervezése, hogyan érje el a mélyebben fekvő daganatos elváltozást a sugárzó energia olyan mennyisége, mely a daganatsejtekre káros, de mégsem sérti az ép szöveteket. Több irányból egy helyen éppen a kezelendő daganatban összpontosított sugárnyaláb segítségével hidalható át ez a nehézség.

Az ionizáló sugárzás, mint mondtuk, károsítja az egészséges sejteket is. Bizonyos daganatok, például immunrendszeri tumorok és a here daganatos elváltozásai jóval érzékenyebbek a sugárzásra, mint az egészséges szövetek. Így magyarázható az utóbbiak kiváló gyógyhajlama. Ezzel ellentétben viszont az ép máj, tüdő, vese, agy, bél és végtagok idegei a daganatoknál esendőbbek a sugárzással szemben, és ez nagyban korlátot szabhat a leadható egyszeri vagy összes sugárdózisnak. Sajnos a laphám eredetű rákok általában nem reagálnak megfelelően a sugárkezelésre.

A sugárterápia szövődményei

A sugárterápiának korai, illetve késői szövődményei lehetnek. Kezdeti hatásként említhetjük a bőrpírt, a hámréteg leválását, a nyelőcső gyulladását, a hányingert és a vérképző szervek működésének zavarát, vagyis az intenzíven osztódó, a vérképzés kiindulását jelentő "őssejtek" szaporodásának bénulását. Késői szövődményként szövetelhalással és különféle hegesedésekkel számolhatunk, melyek a szövetek érellátásának károsításával, illetve az őket fenntartó őssejtek pusztításával magyarázhatók. Ha azonban a sugárkezelést megfelelő indokkal, szakszerű módon tervezik meg és alkalmazzák, az említett következmények gyakorisága jelentősen mérsékelhető.