Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A korai klimax jó esetben megállítható

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A klimax minden nő életének szerves része. Ha a tünetei nem lennének olyan kellemetlenek, akkor nem is övezné ilyen figyelem. A hormonális változások miatt veszélyeket is rejt magában, főleg akkor, ha már a harmincas éveink közepe táján jelentkezik! A témában dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos van segítségünkre.



35 évesen?

Minden nő ismeri a klimax fogalmát, és többségük tisztában van azzal is, hogy létezik az úgynevezett korai klimax jelensége is. A legtöbben azt gondolják, hogy még ha korán is jelentkezik a változó kor, az is inkább a 40-es évek közepe táján köszönt be, maximum a negyvenes éveik elején.

Sajnos azonban tény, hogy a korai klimax is egyre előbb jelentkezik az érintetteknél, ma már nem ritka az sem, hogy 35 éves kor körül kénytelen a nő szembenézni a változó kor kihívásaival. Amennyiben egy nő ma is 18-20 évesen alapítana családot, akkor ez nem jelentene nagy problémát, de az átalakult lehetőségek miatt a hölgyek, akik korai klimax-szal küzdenek lemaradhatnak életük egy nagy álmáról.

Miért?

Miért jelenik meg a korai klimax? A korai klimax hátterében állhatnak genetikai tényezők vagy betegség/műtét is, de többnyire nem erről van szó. A környezeti hatások, a szervezetre gyakorolt romboló következményeik miatt sajnos jelentősen előrébb hozhatják a változó kort. Ma egy nő átlagosan 30 éves kora fellett alapít családot, és akkor még nem számoltuk az elfolyó éveket, amikor egy párnak esetleg orvosi segítség is kell a családalapításhoz.

-------------------------------------------------------------------------------------------- 

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >> [1]

------------------------------------------------------------------------------------------

Hogyan befolyásolhatja a hormonháztartást a környezet? Testünknek nap mint nap meg kell küzdenie olyan hatásokkal, mint például a vegyszerek használata, a stressz, az egészségtelen életmód vagy éppen a mozgáshiány. A szervezet ezek ellen akkor képes hathatósan védekezni, ha megfelelő mennyiségű energia áll a rendelkezésére - ehhez pedig a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel a kulcs.

Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy élelmiszereink tápanyagtartalma jelentősen csökkent az utóbbi 50 évben. Ezzel együtt azonban sajnos sem a stressz, sem a felhasznált vegyszerek mennyisége nem lett kevesebb, vagyis egyre több energiát vesz el a testtől a környezeti ártalmak elleni védekezés. Ennek hatására tápanyaghiány alakul ki, mely világszerte jelenleg minden negyedik (!) embert érint. A tápanyaghiány miatt a szervezet olyan funkciókat ront le, melyek nem szükségesek az egyén életben maradásához - és a családalapítás képessége ilyen.

Tápanyagpótlás

A médiában halljuk, olvassuk, hogy mozogni kell, és kiegyensúlyozottan étkezni, hiszen ez a két tényező az alapja a test normál működésének. Sok esetben azonban már ez a kettő sem elég. Amennyiben a tápanyaghiány már kialakult, a raktárakat kizárólag az étkezésre támaszkodva feltölteni szinte lehetetlen. A termékenység fenntartásához, a családalapítás elősegítéséhez ma már remek várandósvitaminok érhetőek el. Ezek közt az igazán hatékonyak szerves kötésben tartalmazzák az anyagokat (-citrát és -glükonát kötési formák), komplexek és a trimeszterek eltérő igényeinek megfelelően vannak kialakítva, tagolva.

Vajon kinek van szüksége a tápanyagpótlás ilyen formájára? A kismamáknak mindenképpen, számukra ma már a szakemberek döntő többsége javasolja a várandósvitamin szedését.

A korai menopauzának vannak tünetei, melyeket időben felismerve – amennyiben a folyamat hátterében a tápanyaghiány áll - vissza lehet fordítani.

Ilyen tünetek:

• A mellek mérete és konzisztenciája (sűrűsége) változik,

• a hüvely nyáktermelése változik, érzékenyebbé válik

• a bőr és a kötőszövetek szárazzá válnak, elvékonyodnak, viszketnek

• gyakoribb a vizelési inger, megnő a fertőzésekre a hajlam

• alvászavar

• normál étkezés melletti hízás

• hangulati ingadozás, hőhullám, éjszakai izzadás, ingerlékenység, a stressz tűrő képesség csökkenése

• csökken a libidó

• hajhullás lép fel, ugyanakkor az arcon, a hason pedig fokozódik a szőrnövekedés mértéke

• izomgörcsök jelentkeznek a lábban, a vállban

• menzesz tartós elmaradása

A tünetek sajnos nem annyira jellemzőek, és sokszor csak igen kis mértékben vannak jelen, így a felismerés gyakran csak akkor jön el, amikor a vágyott családalapítás nem sikerül.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/klimax_korai_megallithato