Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Egyre több nő dohányzik, és több közöttük a tüdőrákos

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A dohányzás káros következményeire és aggasztó irányára figyelmeztet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója a május 31-i dohányzásmentes világnapon. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tüdőrák elleni küzdelem összetett folyamat, amelynek fontos eleme a kockázati tényezők csökkentése, a dohányzás visszaszorítása.



Pozitív fejlemény, hogy Magyarországon 2011 és 2016 között összességében kilenc, az 50 év alattiak körében pedig 20 százalékkal nőtt annak az esélye, hogy a tüdőrákban szenvedő betegek a diagnózis felállítása után még legalább öt évig élnek. A 17-18 százalékos, javuló túlélési aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Ez az eredmény a betegség korai felismerésével, a megfelelő terápia alkalmazásával ugyanakkor meghaladhatná a 60 százalékot, jelentősen csökkentve az évi 6000-re tehető tüdődaganatos halálozást.

A férfiak körében csökkent, a nőknél viszont nőtt a rendszeresen dohányzók aránya az elmúlt években. Magyarországon 2014 és 2019 között 22,3 százalékról 23,9 százalékra nőtt a dohányzó nők aránya a lakosságon belül, míg a férfiaké 2009 óta 36,08 százalékról 30 százalékra csökkent. Ez az aggasztó tendencia az újonnan diagnosztizált tüdőrákos esetek számában is egyértelműen kimutatható. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 és 2016 között a nőknél csaknem 40 százalékkal több új megbetegedést jegyeztek föl, miközben a férfiaknál ennél kisebb, 15 százalék körüli volt a növekedés üteme ebben az időszakban.

-------------------------------------------------------------------------------------------- 

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >> [1]

------------------------------------------------------------------------------------------

A tüdőrák rendkívül agresszíven pusztít, a daganatos betegségek körében ez a vezető halálok, itthon száz emberből kevesebb, mint húszan élnek még legalább öt évig az első diagnózis után. A tapasztalatok szerint a szűrőprogramok kiterjesztésével és a modern kezelésekkel kiugró mértékben javulnak a betegek esélyei a hosszabb, teljesebb életre. A legeredményesebb megoldás azonban még mindig a dohányzás abbahagyása - hívja fel a figyelmet a szakmai grémium.

Bogos Krisztina, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója (MTT OSZ) vezetője, tüdőgyógyász-onkológus szerint a dohányosok átlagosan hét évvel rövidebb ideig élnek, mint a nemdohányzók. Ebben a hevített termékek használata sem jelent megoldást, mert azok is károsak a tüdőre, szív- és érrendszerre, és nem bizonyított, hogy ne lennének rákkeltőek.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2014-ben elindított, időközben további kilenc centrumra kiterjesztett HUNCHEST I-II. program korlátozott létszámú célcsoportoknál már lehetővé teszi alacsony dózisú CT-szűrés segítségével a betegség korai felismerését, ami komoly eredmény. A program sikeres folytatása kiemelt jelentőségű napjainkban azért is, mert a koronavírus-járvány sokakat visszatartott a vizsgálattól, aminek következményeként havi szinten akár 30 százalékkal is csökkenhetett az újonnan regisztrált tüdőrákos betegek száma. Félő, hogy sok esetben emiatt megcsúszik a pontos diagnózis felállítása, ami késlelteti a kezelés megkezdését, rontva a betegek esélyeit.

Habár a tüdőrák okozta kihívásra egyre több válaszunk van, muszáj kihangsúlyozni, hogy a tüdődaganat és a tüdőt érintő egyéb megbetegedések elkerülésének leghatékonyabb módja a dohányzásról való leszokás. A KSH adatai szerint a leszokottak aránya szinte egyáltalán nem változott az elmúlt 10 évben. Minden dohányzó számára fontos üzenet kell legyen, hogy minél előbb kezdi el a leszokást, annál több az esélye az egészséges életre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/dohanyzas_nok_tudorak