Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Úttörő kezdeményezésa vakok és gyengénlátók számára a Fővárosi Nagycirkuszban

A látvány egyidejű elmesélésével, vagyis audionarrálással megvalósuló előadás úttörő kezdeményezésnek számít.

A speciális előadások speciális technikai hátteret igényelnek. "Nagy kihívás volt kialakítani a megfelelő programot, mert a narrálás a verbális művészetek terén megszokott, de a nonverbális területen egyáltalán nem.

A megfelelő technikát évekkel ezelőtt, több színésszel kísérleteztük ki a színházból merítkezve, de a cirkuszi előadásoknak megfelelően" – nyilatkozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját.

Az előadások alatt mobil audiorendszerrel zajlik a kommunikáció, ami azt jelenti, hogy az egyik fülön keresztül a narrátor percről percre közvetíti az előadás mozzanatait, akár egy sportközvetítésen, a szabadon hagyott fül pedig a zenét és a közönség hangulatát juttatja el a látássérült vendégekhez.

"Elképesztő előadás volt. Számunkra a narráció olyan dolgokat mutatott meg, melyet látás nélkül nem tudunk megtapasztalni. A kulisszák bejárása sokkal közelebb hozta hozzánk az előadás látványát és üzenetét. Nagyon hálás vagyok az élményért" - idézi a közlemény Máj Krisztát, a Vakrepülés Színtársulat művészeti vezetőjét.

Az audionarrált előadásokat tapintás általi, vagyis taktilis kulisszajárás előzi meg. A tapintással és a hozzá fűzött magyarázatokkal a vakok és a gyengénlátók megismerik a műsorban fellépő művészeket és az általuk használt rekviziteket, eszközöket.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/audionarracio