Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az igazság a ritalinnal való visszaélésről

A Ritalin a metilfenidátot tartalmazó szerek egyik márkaneve, amelyet az amerikai Drogrendészeti Hivatal a II-es jegyzéken szereplő kábítószerek csoportjába sorol – ugyanabba a csoportba, mint a kokaint, a morfiumot és az amfetaminokat. A tizenévesek élénkítő hatása miatt szedik.

A Ritalinnak még akkor is számos mellékhatása lehet, ha azt szakember írja fel – többek között idegesség, álmatlanság, étvágytalanság, szívritmuszavar, szívproblémák, súlycsökkenés. A gyártó szerint a szer függőséget okoz.

2005 júniusában az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság közzétett több közegészségügyi figyelmeztetést, melyekben leírták, hogy a Ritalin és a hozzá hasonló szerek hallucinációt, öngyilkos gondolatokat és pszichotikus viselkedést okozhatnak, valamint agressziót vagy erőszakos viselkedést válthatnak ki.

Egy író így fogalmazta meg: „A szülőknek soha nem mondják: »Ó, mellesleg előfordul néha, hogy egy gyerek meghal egyszerűen amiatt, hogy beszedi a felírt szereket«, vagy hogy »Mellesleg azoknál a gyerekeknél, akiknek stimulánsokat írnak fel, kétszer nagyobb a kockázata annak, hogy drogfogyasztókká válnak«, vagy hogy »Mellesleg azon gyerekek egyharmadánál, akik ezeket a szereket kapják, már egy éven belül megszállott, kényszeres viselkedési tünetek jelentkeznek«.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/ritalin