Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Dermo Roadshow - szakértőkkel a professzionális bőrápolásért

Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott Dermo Roadshow-t, amelynek középpontjában az ember legnagyobb és védekezésben legelső szerve, a bőr és annak állapota, megóvása és tudományos alapokon nyugvó gyógyítása áll. A május 2-től május 31-ig tartó programban az ország több patikája részt vesz.

Az egyedi szakmai programban részt vevő patikákban gyógyszerészek, kozmetikusok, bőrgyógyászok és a legismertebb dermokozmetikai márkák szakértői segítik egész évben a szakképzett, alapvetően is nagy hatóanyag-ismerettel rendelkező, dolgozóik felkészültségét a bőrápolás területén.

Az országban egyedülálló módon, a Kulcs Quality Patikák nem csak gyógyszertári termékekben, hanem bőrápolási kérdésekben is szakértői válasszal és széles választékkal állnak a bőrproblémákkal küzdők, a tudatos bőrápolók és az érdeklődők rendelkezésére. Ennek apropójából második alkalommal indítják el 2023 májusában az ország 40 patikájában a Dermo Roadshow-t, ahol a betérők bőrápolási szakértőkkel találkozhatnak, és megismerhetik a széles termékkínálatot.

Fókuszban a napvédelem

A Dermo Roadshow fókuszban a nyár közeledtével a napvédelem áll. Ebben a témában állnak rendelkezésre a szakértők ingyenes tanácsadással a programban résztvevő patikákban, ahol ingyenes termékmintákkal és próbalehetőséggel tesztelhetik az érdeklődők a számukra megfelelő bőrápolókat.
A profi tanácsadók segítségével naptól védett, szép és egészséges bőrre tehetünk szert, ráadásul az akciókon és termékmintákon kívül izgalmas nyereményjátékkal is készültek az akcióban részt vevő gyógyszertárak.

 

A Dermo Roadshow május 2. és 31. között várja az érdeklődőket, és azokat, akik fényvédelmi tanácsokra és kiváló minőségű termékekre vágynak. Az akció keretében meghirdetett nyereményjátékban a patikákba személyesen ellátogatók, valamint online résztvevők is játszhatnak.

 

Az ország egyik legnagyobb gyógyszertára, a Kulcs Quality Patikák zászlóshajója a budapesti Royal Gyógyszertár, ahol a Qyalty szakértők biztosítják, hogy valóban hatásos termékeket használhassunk, ne a szép címke, a jó reklám vagy az illat döntsön a választásban.

 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/dermo-roadshow-fenyvedelem-tanacsadas