Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A vas szerepe a szívelégtelenség terápiájában

A szívelégtelenség az egyike a legfőbb okoknak, mely miatt kórházi kezelésre utalnak be egy beteget. Gyakran számos társbetegség is rontja a páciensek helyzetét, de szerencsére, ha ezeket a társbetegségeket kezeljük, sokat javíthatunk a betegek állapotán.

A vashiányt általában nem említik a szívelégtelenség leggyakoribb társbetegségei között, pedig megközelítőleg minden második beteget érint. A vashiány a szívelégtelenség más társbetegségeitől teljesen függetlenül csökkent teljesítőképességhez, csökkent oxigénfelhasználáshoz, rosszabb életminőséghez és nagyobb halandósághoz vezethet. A szívelégtelenséggel küzdő betegek esetében a vashiányt sokszor nem ismerik fel időben, és emiatt nem is tudják kezelni; valószínűleg azért is, mert nem tartják számon a gyakori szövődmények között.
Pedig rendkívül fontos tényező, hiszen számos kutatásban bebizonyosodott, hogy a vaspótlás a betegek jóllétét és fizikai teljesítményét is pozitívan befolyásolta. Ez a javulás a beteg által, adott idő alatt megtett séták hosszában, a maximális oxigénfelhasználás mennyiségében és a betegek életminőségében is mérhető volt. Miért fontos a vas szervezetünk számára? A vas egy fontos nyomelem, amely elengedhetetlen szerepet játszik szöveteink anyagcseréjében és a legfőbb biokémiai folyamatokban is. Szervezetünk oxigénháztartásáért felelős: ideértve az oxigénszállítást és tárolást, a váz-, illetve szívizmok anyagcseréjét, ezenkívül a fehérje-, zsír- és ribonukleinsav-anyagcserét. De a sejtek energiaellátásának fenntartásában és a vérképző szövetek anyagcseréjében is részt vesz.
Testünkben vannak szövetek, melyek különösen érzékenyek a vashiányra vagy a vas rossz hasznosítására: ilyen az immunrendszer. A szívizomsejteket, a magas energiaszükségletük miatt ugyanúgy különösen negatívan befolyásolja a vashiányos állapot. A szívizomsejtek egészsége esetünkben azért fontos, mert hogy létük nagy hatással van a szívelégtelenség alakulására. Miért lesz még fáradékonyabb egy szívelégtelen beteg a vashiánytól? A szívelégtelen betegeknél a szervezet kiürült vasraktárai gyakran a légzőizmok gyengeségéhez vezetnek. Már önmagában emiatt is kimerültebbnek érezhetik magukat a betegek, és csökkenhet terhelhetőségük is.
A vashiány nemcsak a légzőizmok, hanem a vázizomzat állapotát is érinti. Legfőképp azáltal, hogy a megromlott energiaellátás miatt a sejtek nem szénhidrátokból nyerik az energiát, hanem glikolízisretérnek át (az oxigénhiányos állapotban történő szénhidrátbontásra). A vashiány különböző fajtái A vashiánynak 2 fajtája van: az egyik az abszolút vashiány, amikor a vasraktárak a nem megfelelő bevitelmiatt merülnek ki és így alakul ki a vashiány, ebben az esetben a vas szervezetben történő hasznosítása megfelelő (csak nem jut be elegendő mennyiség). A funkcionális vashiány pedig pont az ellenkezője, amikor a sejtek elégtelen vas ellátottsága a vas elégtelen felhasználása miatt alakul ki. Ilyenkor hiába fogyasztunk elég vasat tartalmazó élelmiszert, amellett is kialakulhat a vashiány.
Bár még teljesen nem tisztázott, hogy a szívelégtelenség során miért alakul ki vashiány a szervezetben, leggyakrabban az látható, hogy a vashiány rossz vasfelszívódásra vezethető vissza. Aszívelégtelen betegeknél ugyanis a gyomor- és bélrendszerben az átlagosnál nagyobb tápanyagveszteség történik, emiatt kevesebb hasznosítható vas jut el a szervezet megfelelő részeibe.
A szívelégtelenséghez kapcsolódó egészségügyi problémák, minta gyomor- és bélrendszeri ödémásodás, a többféle gyógyszer szedése miatt fellépő kedvezőtlen mellékhatások és a társbetegségek jelenléte, méginkább erősítheti ezt a vashiányt. Azonban, ha a vashiány kialakulásának oka nem is bizonyított, egy biztos: minden szívelégtelenséggel küzdő betegnek javasolt a rendszeres szűrés, mely szervezete vas ellátottságát ellenőrzi. Ez a betegek állapotától függetlenül szükséges, mind krónikus-stabil, mind akut-dekompenzációs (kórházi ellátást igénylő) fázisban, hogy amennyiben szükséges, időben megtörténhessen a vaspótlás.Amennyiben szükséges, a megfelelő vaspótlási mód kiválasztásához minden esetben konzultáljon kezelőorvosával, aki segít megtalálni az ön számára megfelelő intenzitású és típusú vaspótló terápiát!



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/a-vas-szerepe-a-szivelegtelenseg-terapiajaban