Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Mit használjunk az újszülöttek fürdetéséhez?

A babák bőre köztudottan érzékeny, ám a legtöbb szülő nem olvassa el a babaápolási termékek tartalmát, csak leveszik a babaápolókat tartalmazó termékek polcáról a fürdetőt vagy a popsikrémet. Érdemes azonban már az első naptól odafigyelni a picik bőrére, mert ilyenkor még nagyon kevéssé ellenálló a bőrük és könnyen allergiás reakció lehet a vége.

A bőrgyógyászok nem győzik figyelmeztetni a szülőket, hogy ne feltétlenül a reklámokban látott vagy a polcon a legközelebb található babaápolási termékeket válasszák, hanem győződjenek meg róla, hogy az adott termék semmiféle olyan anyagot nem tartalmaz, amire a babájuk érzékeny lehet. A bőr ellenálló képessége ugyanis csak hat hónapos kor körül kezd kialakulni, addig eléggé védtelen a picik bőre.
„Három éves korig számítjuk a babakozmetikai termékek kategóriáját. A három éves kor azért vízválasztó, mert eddig a korig a legérzékenyebb a kicsik bőre az illatanyagokra, konzerváló-anyagokra. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit alkalmazunk ilyenkor, hiszen könnyen allergiás reakciót válthatnak ki a nem megfelelő termékek” - fejtette ki Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa.
A biológus szerint a természetes, gyógynövényes termékek a legkedvezőbbek a babák bőrének, a fürdetéstől egészen a bőrápolásig.
„Mindenképpen bőrgyógyászatilag tesztelt babaápolókat használjanak a szülők, ezek közül is elsősorban a bio-termékeket részesítsük előnyben. Fontos a gyengéd bőrtisztítás és a bőr természetes védekezőképességének a támogatása és a bőrregenerációs folyamatok elősegítése a kisgyermekeknél. A bőr tisztításához egy körömvirágos, Calendulás babafürdető gélt lehet alkalmazni. Popsikrémből is érdemes bio terméket választani, ami az echinacea, kamilla, édesgyökér vagy búzafű hatóanyagait tartalmazza. Utóbbinak nem a mag része kerül bele ezekbe a termékekbe, hanem a kis levélrész, ezért ezeket gluténérzékenyek is használhatják” - tette hozzá Dr. Gyovai Viola. Van, ami kifejezetten káros a kicsik bőrére A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány összetevő igen káros lehet a kicsik védtelen bőrére, ezért ezeket a szülőknek kerülnie kell.
„Fontos, hogy glükozidos tenzideket válasszunk, mivel bőrbarát tisztító anyagok. Kerüljük el az SLS/Sodium Laureth Sulfate tartalmú fürdetőket. Helyette olyan terméket vegyünk, ami kevésbé irritálja és zsírtalanítja a bőrfelületet. Nagyon jót tesznek a babák bőrének a B3, B5 vitaminok, a cickafarkfű, a körömvirág, az orvosi zsálya, a kamilla kivonata, ezek mind támogatják a babák hosszan tartó bőrregenerációját” - magyarázta.
Dr. Gyovai Viola arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisgyermekeket különösen védeni kell a fényártalmaktól, még a kora őszi időszakban is. Ilyenkor érdemes az arcukra és a kezükre egy kis fényvédő krémet felvinni, például egy homoktövis fényvédőt, ami antioxidánsokban gazdag.
„Az első néhány hétben mindenképpen javasolt egy 50 faktoros fényvédő, később pedig elég egy 20-as légáteresztő, nem vízlepergető fényvédő is ilyenkor. Ezekből is javasolt a bio minőség használta a tisztaságuk és a természetes összetevőik miatt. Nagyon fontos, hogy kémiai fényvédők helyett fizikai, ásványi fényvédelmet biztosító krémeket használjunk, kémiai alapú fényvédőket semmiképpen sem ajánlatos alkalmazni a kicsiknél. Az őszi, szelesebb időszakban lehet még a calendula és nigella babatestápolókat alkalmazni, amely tartalmaz cickafarkfüvet, orvosi zsályát, E vitamin és B5 vitamint is” - ajánlotta a biológus.
Dr. Gyovai Viola szerint az első napokban nem is kell semmiféle terméket használnia a szülőknek a fürdetéshez, elég a tiszta víz, a hőfokra azonban ügyelni kell.
„Fürdetésnél a testhőmérsékletnél maximum egy-két fokkal melegebb vizet készítsünk, azaz enyhén langyos vizet szabad csak használni a kisbabáknál. Az első hetekben tiszta vízben is lemoshatjuk a kicsit, hisz semmi szükség nincs a bőrének külön ápolásra, de néhány hét után nagyon pici mennyiségben adagolhatunk a vízhez egy cseppnyi jojobás fürdetőt. Később sem egészséges a babáknak, ha nagy habban úsznak, hisz az érzékeny bőrük nem bírja még a mesterséges anyagokat. Aromaterápiás illóolajokkal segíthetjük a kicsik alvását, mondjuk egy levendula illóolaját tartalmazó fürdetővel, ha bírja a kicsi bőre a fürdetőt, de ebből is nagyon keveset használjunk csak. Ha nagyon érzékeny a kisbaba bőre, a reishi bíbor kasvirág fürdetőt javasolnám, ez segíti a hajképződést, a bőrregenerációt és a gyógynövénykivonatoknak köszönhetően erős bőrnyugtató hatása van” - tette hozzá a biológus.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mit-hasznaljunk-az-ujszulottek-furdetesehez