Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Megújult a Vakok és Gyengénlátók intézete

Átadták a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) csaknem 3,5 milliárd forint kormányzati támogatásból megújult Hermina úti székházát kedden Budapesten.

Áder János volt köztársasági elnök, az MVGYOSZ 2018-as centenáriumi ünnepségének fővédnöke az ünnepségen azt mondta, a Sipeki-villa "igazi ékszerdoboz", ám "ideje volt, hogy ez a csoda megújuljon, hogy jobban megfeleljen hivatásának, ne csak szép és barátságos, hanem célszerűbb és élhetőbb legyen. Most alkalmasabb a feladatára, mint valaha".
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó emlékeztetett arra, hogy a kormány és az MVGYOSZ között stratégiai együttműködés áll fenn, és a kabinet kiemelten támogatja a szövetséget. Folyamatos párbeszédben vannak, és odafigyelnek az igényeikre, kikérik a véleményüket, és lehetőség szerint beépítik a kormányzati döntésekbe - hangsúlyozta.
A Lechner Ödön által tervezett, műemléki védettséget élvező Sipeki-villa korhű, de a jelenlegi funkcióhoz illeszkedő felújításán túl a zuglói telken egy új, többfunkciós szolgáltatóház is épült, amelyben konferenciaterem, Braille-nyomda, ügyfélszolgálat és segédeszközbolt is helyet kapott.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/megujult-a-vakok-es-gyengenlatok-intezete