Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Egészségügyi pályázatok civil szervezeteknek

Százhatvan millió forint keretösszeggel, egészségügyi társadalmi, civil és nonprofit szervezetek működési támogatására hirdet pályázatot a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkársága a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségével (BEMOSZ).

A BEMOSZ pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a központi költségvetésből nyújtott támogatás célja a prevenciós szemlélet jobb érvényesülése, valamint a betegegyüttműködés és általában a lakosság egészségtudatosságának javítása.
Kiemelték: a pályázaton azon - a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelő civil és nonprofit - magyarországi szervezetek indulhatnak, melyeket 2020. december 31. előtt jogerősen bejegyeztek, és folyamatos közhasznú minősítéssel rendelkeznek. A kiírás kizárja a forprofit és az állami vagy önkormányzati fenntartású szervezeteket, intézményeket.
A támogatás előfinanszírozott, vissza nem térítendő, százszázalékos támogatásintenzitással. Azaz nem kell önrész, és a megnyert összeg egészét támogatási előlegként, egy összegben, utólagos beszámolási kötelezettséggel az eredményhirdetést követően megkapják a nyertesek - ismertette a szövetség.
A rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg 160 millió forint, az igényelhető minimális támogatás összege 500 ezer forint.
A kiírás értelmében azon szervezetek pályázhatnak, amelyek családok, gyermekek vagy fiatalok egészsége, egészségnevelése, illetve őket érintő prevencióval; a legnagyobb betegségterhet jelentő krónikus nem-fertőző megbetegedésekkel (ún. népbetegségek: daganatos, szív- és érrendszeri, anyagcsere és mozgásszervi, illetve mentális betegségek); ritka betegségben szenvedők segítésével vagy egyéb egészségügyi prevencióval és beteg-, illetve családtámogatással foglalkoznak.
A támogatási kérelem szinte minden "tipikus" betegszervezeti tevékenységre benyújtható - például egészségnevelés és prevenció, betegedukációs programok szervezése, betegtájékoztató kiadványok, felmérések készítése, konferencia szervezése, egészségmegőrző programok, de például honlap létrehozására és fejlesztésére is lehet pályázni. A támogatási kérelemben foglalt tevékenységeket 2024. január 1. és december 31. közötti időszakban kell elvégezni - tudatta a szövetség.
A támogatási kérelmek elektronikus benyújtásának határideje április 30. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban a részletes információk a BEMOSZ hivatalos honlapján (www.bemosz.hu) találhatók meg - olvasható a közleményben.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/egeszsegugyi-palyazatok-civil-szervezeteknek