Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Vizsgálat a menekültközpontokban élő gyermekekért

A holland biztonsági tanács (OVV) vizsgálatot indít menekültközpontokban élő gyermekek helyzetéről, mivel aggályosnak tartja életkörülményeiket.

Az OVV egy független adminisztratív testület, amely a biztonsági ügyek széles skáláját vizsgálja Hollandiában.
Sajtóközleményében a szervezet emlékeztetett arra, hogy a menekült gyermekek helyzetével kapcsolatban már korábban is felmerültek problémák Hollandiában, a gyermekjogi ombudsman, az egészségügyi és ifjúsági felügyelőség, valamint az igazságügyi és biztonsági felügyelőség is rámutatott a befogadóközpontokban uralkodó életkörülményekre, amelyek a gyermekek számára "nem megfelelők és nem biztonságosak". A súlyos és sürgető problémák továbbra is fennállnak - hívta fel a figyelmet az OVV.
Chris van Dam, a szervezet elnöke hangsúlyozta: az OVV már jó ideje figyelemmel kíséri ezt a kérdést, és folyamatosan felmerülnek a befogadóhelyeken és azok környékén uralkodó biztonsági helyzettel kapcsolatos aggodalmak. "Megértjük, hogy ez egy nagyon összetett probléma, de ez nem lehet magyarázat arra, hogy legkiszolgáltatottabb csoportnak, a gyermekeknek nem biztosítanak stabil körülményeket" - tette hozzá.
Hollandiában rendszerszintű hiány van a menedékkérők számára fenntartott férőhelyekből, ebből következőleg a befogadószállások túlzsúfoltak. A menedékkérők hónapokat töltenek "szükségszállásokon" ahol a legtöbb esetben egy csarnokban elhelyezett kempingágyakon, legrosszabb esetekben pedig kültéri sátrakban alszanak.
Margrite Kalverboer holland gyermekjogi ombudsman korábban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a befogadóközpontokban tartózkodó gyerekeket mentálisan és fizikálisan is elhanyagolják, ami sérti a nemzetközi menekültjogi egyezményeket. Az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja szintén aggodalmának adott hangot a gyermekek biztonságával kapcsolatban.
A holland nemzeti menekültügyi ügynökség tavalyi jelentése szerint 2022 kezdete óta mintegy 360 kísérő nélküli kiskorú menedékkérő tűnt el a hollandiai menekültszállásokról.
Egy bíróság 2022-ben arra kötelezte a holland államot, hogy tegyen lépéseket a menedékkérők elhelyezésének javítására, különösen a Ter Apel-i regisztrációs központban, ahol elfogadhatatlan körülmények uralkodnak. A bírósági határozat idején a létesítményben mintegy 300 gyermek tartózkodott, holott csak 55 férőhelyet alakítottak ki.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/menekultkozpontban-elo-gyermekek