Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Átadták a gyermeksürgősségi központot

Átadták a Debreceni Egyetem (DE) új gyermeksürgősségi központjának épületét a klinika nagyerdei campusán hétfőn

Szabó Zoltán, a klinikai központ elnöke azt mondta, a beruházás hárommilliárd forint pályázati és 550 millió forint saját forrásból valósult meg.
Takács Péter egészségügyi államtitkár jelezte: országosan 14 milliárd forintot fordítottak a gyermeksürgősségi ellátás fejlesztésére, ebből jutott hárommilliárd Debrecennek.
A beruházások eredményeként Debrecen mellett Budapesten, Győrben, Szegeden és Pécsen jött létre gyermeksürgősségi centrum, ezzel úgynevezett 3-as progresszivitási szintű centrumhálózat alakult ki Magyarországon.
Kossa György, a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke mérföldkőnek nevezte a beruházást, Balla György akadémikus pedig azt mondta, Debrecen, ahol húsz éve alakult meg az első ilyen jellegű ellátóosztály, a magyar gyermeksürgősségi ellátás egyik zászlóshajója.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a gyermekek biztonságát nevezte a legfontosabbnak, ami a gyermekek egészségével kezdődik. Szavai szerint az új központ a debreceni és környékbeli gyerekek biztonságát és egészségét szavatolja.
Szabó Tamás, a debreceni gyermekklinika igazgatója elmondta, a több mint 2200 négyzetméteres területen egyebek mellett 33 ágy, ambuláns rendelő, két műtő, önálló képalkotó-diagnosztikai centrum áll rendelkezésre.
Az új debreceni gyermeksürgősségi centrum az év második felétől fogad betegeket.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/atadtak-a-gyermeksurgossegit