Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Boldoggá avatják Bódi Mária Magdolnát

Boldoggá avathatják az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnát, miután Ferenc pápa május 23-án felhatalmazta a Szenttéavatási Dikasztériumot, hogy kihirdesse a boldoggá avatására vonatkozó dekrétumot

Tóth Tamás, az MKPK titkára az MTI-nek elmondta: a boldoggá avatás várhatóan egy éven belül megtörténik. A szertartás helyszínéről és pontos időpontjáról később dönt a dikasztérium, de az elmúlt évtizedek tendenciája alapján valószínű, hogy Magyarországon, a Veszprémi Érsekség területén tartják majd.
Tóth Tamás felidézte: 1945. március 23-án két fegyveres szovjet katona támadt rá a Veszprém melletti Litéren, a kastély udvarán kialakított óvóhely bejáratánál tartózkodó asszonyokra, köztük Bódi Mária Magdolnára, aki - a többiek védelmében is - ellenállt, ezért lelőtték.
Halála után nem sokkal Mindszenty József bíboros, akkor még mint veszprémi püspök, kezdeményezte boldoggá avatását, de a kommunizmus évtizedei alatt nem lehetett lefolytatni az eljárás első, egyházmegyei szakaszát.
A rendszerváltás után 2011-től 2016-ig tartott az egyházmegyei eljárás, ezt követte a szentszéki szakasz.
Elmondta: a folyamat egy perre hasonlít, amely során történészek, teológusok vizsgálják meg az összegyűjtött dokumentumokat, érvelnek pro és kontra. Ezután ismerhetik el a jelölt vértanúságát, a vértanúság kimondásával pedig megnyílik a lehetőség a boldoggá avatásra. Amennyiben ugyanis - jegyezte meg - valaki vértanúhalált halt, a boldoggá avatáshoz nincs szükség egy hozzá köthető csoda igazolására.
Azzal tehát, hogy Ferenc pápa május 23-án elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, zöld utat adott a boldoggá avatásnak - tette hozzá Tóth Tamás.
Az MKPK nyári rendes üléséről szóló közlemény szerint a testület tanácskozásán Michael Wallace Banach apostoli nuncius azt mondta, Bódi Mária Magdolna élete "mélyebb gondolkodásra hív minket a vértanúság értelméről az egyház életében".
A beszámoló szerint a püspökök testülete meghosszabbította Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök rektori kinevezését a Központi Papnevelő Intézetben, továbbá Török Csaba tévéreferensi kinevezését.
Kitértek arra: az MKPK a Pro Ecclesia Hungariae díj II. fokozatát adományozta a Magyar Kurír három újságírójának, Bodnár Dánielnek, Bókay Lászlónak és Mészáros Ákosnak a katolikus sajtóban végzett több évtizedes lelkiismeretes munkájuk elismeréseként. A díjakat Veres András, az MKPK elnöke adta át június 4-én Budapesten.
Július 28. és augusztus 4. között Rómában tartják a nemzetközi ministránstalálkozót, amelyen Magyarországról és a környező országok magyarlakta területeiről mintegy 1300 ministráns vesz részt. A csoport tagjai Ferenc pápával is találkozni fognak - írták.
Jelezték: idén szeptember 27-29. között Budapesten tarják a Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs). Az idei esemény jelmondata: "Légy jelen!", a rendezvénysorozat központi témája a katolikus oktatás lesz.
A programban - a szentmisék és a dicsőítő est mellett - koncertek, kiállítások, konferencia, kerekasztal-beszélgetések és színpadi produkciók kapnak helyet.
A beszámoló szerint a Katolikus Karitász orvosmissziója túl van a 70. útján. A segélyszervezet havonta szervez alapvető egészségügyi szűréseket a határon túli magyarságnak és a Budapesten élő ukrajnai menekülteknek.
A szünidőben országszerte Karitász-táborok várják majd a nélkülöző gyermekeket, amihez a segélyszervezet örömmel fogad pénzadományokat, hogy minél több rászoruló gyerek üdülhessen napközis vagy bentlakásos táborokban a Balatonnál és az ország különböző helyszínein - tették hozzá.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/boldogga-avatas