Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Munkahelyi hőségprotokoll kidolgozását szorgalmazza a Szakszervezeti Szövetség

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) munkahelyi hőguta és hőstressz megelőzési terv - hőségprotokoll -, kidolgozását, ennek kollektív szerződésbe építését, valamint a jelenleginél jóval gyakoribb hatósági ellenőrzést szorgalmaz.

A szövetség MTI-nek küldött szerdai közleményében kiemelte, támogatják azt a nemzetközi javaslatot, miszerint extrém időjárás idején meg kell adni a munkavállalóknak a munkavégzés szükség szerinti felfüggesztésének jogát anélkül, hogy az bérkiesést jelentene.
A tájékoztatás szerint a Magyar Szakszervezeti Szövetség a Fundacion1mayo európai partnereként részt vett az AdaptHeat elnevezésű nemzetközi projektben, amely a hőségben végzett munka veszélyeire, a védőintézkedések haladéktalan szükségességére hívja fel a figyelmet.
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke a közleményben kiemelte, egyetért az AdaptHeat megállapításával, amely szerint a hőhullámok halálos veszélyt jelentenek a munkavállalókra, a tragédiák megelőzésében a munkáltatóknak és a kormánynak is van felelőssége.
A projekt tapasztalatai alapján a szakszervezetek azt várják, hogy készüljön a munkáltatók számára kötelező hőségprotokoll, egységes, automatikusan aktiválódó mérőrendszer, amely jelzi egyebek között a veszély fokozatát, és az adott helyzetben szükséges intézkedéseket - közölte a MASZSZ.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/munkahelyi-hosegprotokoll