Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Hatékony gyógyítás mellett törekedni kell a megelőzésre

A hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására is, az egészégügyi dolgozóknak pedig ebben példát kell mutatniuk

Takács Péter úgy fogalmazott, a díjazottak mind példaképek, mert elkötelezettek az egészség megőrzése mellett, tevékenységük irányt mutat, kitartásuk pedig erőt ad.
A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok, hiszen anyák ezreinek életét mentette meg, a hangsúlyt azonban nem a gyógyításra, hanem a megelőzésre helyezte.
"Az orvostudomány ma már szinte csodákra képes, halálos kórokkal veszi fel a harcot", de a hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására" - emelte ki az államtitkár.
Hozzátette, hogy ebben az egészégügyi dolgozóknak kell elöljárniuk, ezért indították el az országos kórházi egészségkihívást márciusban a kórházi dolgozók fizikális és mentális egészségének támogatására. A versenyen 654 csapatban több mint háromezer dolgozó vett részt, a kezdeményezés tehát sikeres volt, így szeretnék azt hagyománnyá tenni - mondta Takács Péter.
A Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, egy-egy ember kapta meg a Pro Sanitate díjat, valamint a Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát, továbbá kiosztottak tizenkét miniszteri elismerő oklevelet is. A rendezvényen oklevelet vehettek át az országos kórházi egészségkihívás első tíz helyezettjének csapattagjai is.
Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknak.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/hatekony-orvoslas