Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Jeges körte Calvadosszal és csokoládéöntettel



korte1 [0]
Hozzávalók:
1,5 kg érett vilmos körte
1 citrom leve
1/2 csésze finom kristálycukor
10 egész szegfűszeg
6 evőkanál víz
vékony csíkokra vágott narancshéj a díszítéshez
Az öntethez:
200 g csokoládé
4 evőkanál erős feketekávé
1 csésze habtejszín
2 evőkanál Calvados vagy brandy

Elkészítés:

A körtét meghámozzuk, felszeleteljük és a citromlével, a cukorral, a szegfűszeggel és a vízzel egy edénybe tesszük. Lefedve 10 percig főzzük, majd eltávolítjuk a szegfűszegeket. Ezután hagyjuk kihűlni. Robotgéppel vagy mixerrel sima pürévé keverjük. A pürét egy fagyasztásra alkalmas tálba öntjük, és szilárddá fagyasztjuk.

Közben egy 900 g-os püspökkenyér sütőformát kibélelünk átlátszó fóliával. Hagyjuk, hogy a fólia a széleken lelógjon. A fagyasztóból kivesszük a pürét, és átmerjük egy robotgépbe vagy mixerbe, és simára keverjük. Az előkészített sütőformába töltjük, betakarjuk, és szilárddá fagyasztjuk.

Az öntet elkészítéséhez a csokoládét egy nagy hőálló tálba tördeljük. A tálat forró vízzel töltött edény fölé helyezzük, majd amikor a csokoládé megolvad belekeverjük a kávét. Fokozatosan hozzákeverjük a tejszínt, majd a Calvadost vagy a brandyt. Az öntetet félretesszük.

Mintegy 20 perccel a tálalás előtt a formát kivesszük a fagyasztóból. A jeges körtepürét egy tálra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és a hűtőszekrénybe tesszük, hogy kissé megpuhuljon. Az öntetet forró víz felett megmelegítjük. Desszertes tányérokra helyezünk egy-egy fagylaltszeletet és megöntözzük a mártással. Narancshéjcsíkokkal díszítjük és azonnal tálaljuk.

Ez a klasszikus francia desszerten alapuló parfé bármely étkezésnek frissítő és hatásos befejezéséül szolgálhat. Az ízhatás érdekében csak érett és leves körtét használjunk.


Elkészítési idő:

Energia (kcal):

Energia (kj):

Forrás:

Tippek:

Tanácsok:



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/themes-inter/rec/kortecalvados1.htm