Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Rendetlen gyógyszerfogyasztók

Hiába a remek ellátás, a nagyszerû intézmények, a kitûnõ gyógyszerek, ha a betegek nem tartják be az elõírásokat, ha nem fogadják meg orvosaik tanácsát, és gyógyszereiket nem az elõírásoknak megfelelõen szedik.

Ma Németországban a betegek kétharmada bírálja felül orvosa tanácsait, aminek következtében évente egyedül a szív- és keringési megbetegedések kezelésére felírt gyógyszerek helytelen alkalmazása miatt mintegy 30 ezer ember hal meg, és több százezer szorul kórházi kezelésre. A közelmúltban a témában megjelent német és amerikai tanulmányok szerint a betegek 35-75 százaléka szegül ellen az orvosok utasításainak, aminek következtében évente eurómilliárdokra tehetõ azon gyógyszerek értéke, melyek a szemeteskukákban végzik ahelyett, hogy gyógyítanának.

A szakemberek tanácsaira fittyet hányók mindenekelõtt azok a fiatalok, akik attól tartanak, hogy a különbözõ korlátozások életmódjuk megváltozásával járnak, illetve azok rontják az életminõségüket, (pl. az alkoholfogyasztás és gyógyszerhasználat gyakran egymást kizáró tényezõk).

Továbbá az is megfigyelhetõ, hogy minél gyakrabban kell szednie egy gyógyszert a betegnek, annál gyakoribb az elõírások megszegése. A napi egy tablettát még az esetek négyötödénél rendszeresen szedik, azonban a napi négyszeri gyógyszerbevitel esetén ez már csak a páciensek 30 százalékára igaz.

A legfurcsább talán az, hogy a medicinák színe és mérete is befolyásolja a betegek habitusát: a szedési elõírások betartása ellen hat, ha a gyógyszer nagy és sokszínû, ezzel szemben a kisebb, fehérebb pirulákat jobban tolerálják a gyógyszerfogyasztók.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/themes/sick/gyogyszer.htm