
A cigarettásdobozokon elhelyezett figyelmeztetések hatékonyan terelik a leszokás felé a dohányosokat egy kutatás szerint. A legeredményesebbek az emberi szenvedés képi és grafikus ábrázolásai.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A rendszeres böjt kapcsolatba hozható a koszorúér-betegség és a cukorbetegség csökkent kockázatával, valamint az alacsony koleszterin- és triglicerid-szinttel – állapították meg amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A heti legalább három óra intenzív gyaloglás felére csökkentheti a frissen felfedezett prosztatarák növekedésének és átterjedésének kockázatát, ám a sétának nincs ilyen hatása.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Terjed a május közepén kezdődött hasmenésjárvány Németországban. Csütörtök délelőtti értesülések szerint a fertőzöttek, illetve gyanús esetek száma több mint 700-ra emelkedett, a halálesetek száma pedig négyre nőtt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A bőrgyógyászok gyakran találkoznak olyan páciensekkel, akik úgyérzik, hogy a bőrükön rovarok mászkálnak, illetve a bőrük alá élősködők vagy férgek fészkelték be magukat. Az esetek többségében az élősködők csak képzeltek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A mai férfiak olyannyira bevonódnak párjuk terhességébe, hogy közel negyedüknél jelentkeznek azok az érzelmi és fizikai tünetek, melyeket általában a nők várandósságával szokás összefüggésbe hozni – idézte egy kutatás megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Főleg a tehetősebb szülők engedhetik meg ma maguknak, hogy többet tegyenek gyermekük egészségéért – így összegezhetők a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet áprilisi felmérésének eredményei, amelyeket szerdán ismertettek Budapesten.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Bár a nők jóval kevésbé hagyják el magukat, ha betegségről van szó, mégis többször jelentenek beteget munkahelyüknek életük során, mint a férfiak – derítette ki egy brit felmérés.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Hittől függetlenül a legtöbb embernek van szexuális élete, vágyai és fantáziái, az ateisták mégis jobb szexuális életet élnek, mint a vallásosak, akik tele vannak bűntudattal még a közösülés alatt is – derítette ki egy amerikai felmérés.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy német kutatás szerint kisebb valószínűséggel fejlődik ki demencia azoknál az idős embereknél, akik egy-két italt elfogyasztanak naponta.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1477. | 1478. | 1479. | 1480. | 1481. | 1482. | 1483. | 1484. | 1485. | …következő ›utolsó »
