2024. Március 29. péntek
Folytatódik a Szédületes Tudomány című programsorozat a Várkert Bazárban: a Pandémia - Velünk élő járvány című ismeretterjesztő előadáson ezúttal a világméretű betegségek okait és következményeit járják körbe szakértők közreműködésével.

A Várkert Bazár május 17-ei eseményén az érdeklődők Kemenesi Gábor víruskutató segítségével virtuális sétán fedezhetik fel azt a pécsi labort, ahol évek óta küzdenek a vírusok ellen. Azt a témát is körbejárják, hogy ki miért hisz vagy nem hisz a pandémiában és az egyes betegségek létében.

Az érdeklődők emellett megtudhatják azt is, hol tart ma a hazai virológiai kutatás, és arra is választ kaphatnak, ki tud-e szabadulni bármilyen kórokozó a szigorú előírásokat betartó laboratóriumokból.

A Gundel Takács Gábor vezetésével zajló beszélgetés során szó esik az emberiség történetében újra és újra felbukkanó járványokról, a pestistől a spanyolnáthán át napjaink fenyegetéséig.

Az esemény vendége lesz Bajer-Molnár Orsolya evolúcióbiológus is, aki feltárja, miért nő évről évre a korábban nem ismert vagy már legyőzöttnek vélt betegségek száma.

Gyarmathy Éva lélektani szakíró és szakpszichológus szintén részt vesz az eseményen, előadásából megtudható, hogy milyen technikákkal építhető újra a közösségek összetartó ereje.


Forrás: MTI
2022. 05. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés