2024. Szeptember 14. szombat

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Korai magömlés és Kegel-gyakorlatok

Kedves doktor úr!

20 éves vagyok, és korai magömléstől szenvedek. Korom ellenére még nem volt nemi életem, de mostanra már megérett bennem a vágy, hogy társat találjak magamnak.
Általában 1,5-2 perc alatt van magömlésem, ha önkielégítést végzek. De akár 15 percig is tudok maszturbálni magömlés nélkül, ha nagyon lassan mozgatom a fitymát, és ezalatt az erekciót meg is tudom tartani, de koncentrálnom kell hozzá, és szerintem a társam is elaludna szex közben :). Viszont van úgy, hogy fél perc alatt eljutok a csúcsra, ha nagyon vágyom rá, és ilyenkor teljesen elvesztem magam fölött az uralmat. Megfigyeltem azt, hogy minél kevésbé vágyok az önkielégítésre, de mégis csinálom, annál később következik be a magömlés.

1 évig próbálkoztam az elszorításos technikával a makk tövénél, de nem nagyon vált be, mondhatni semmit sem segített. Most az interneten kutatva ráakadtam a Kegel-módszerre, bár részletes leírást csak angolul találtam. Viszont az nem tiszta, hogy orgazmus ugyanolyan hamar következik be, csak éppen magömlés nélkül, vagy maga az orgazmus késleltethető a Kegel-módszerrel?

Bár nem a szakterülete, mégis Ön szerint meditációval (pl. egyszerű csend meditációval) késleltethető a magömlés esetemben? (Nem kicsit vagyok stresszes.)

Végezetül méretem nem a legnagyobb, 13,5 cm hosszú, 4,1 cm átmérőjű. Mit gondol, ezen kéne változtatni? Van rá olyan módszer, ami nem jelent fölös pénzkidobást az ablakon, hanem ingyenes? Ha nincs, akkor mi a legjobb?

Köszönettel:

 
Harcos



Kedves Harcos, menjünk sorjában:)

A hímvesszője méretével a világon semmi probléma nincsen, már csak ezért is pénzkidobás lenne költeni a megnövesztésére. De azért is, mert a műtéten kívül egyetlen más pénisznövelő módszer mögött sincsen tudományosan elfogadott bizonyíték...

A Kegel-gyakorlatok önmagukban nem növelik meg a magömlés idejét, abban viszont segítenek, hogy a magömlés után is fennmamadjon az erekció, illetve hamarabb alakuljon ki újra. Ehbez viszont eléggé meg kell erősítenie a mély gátizmokat – de ez egy Harcostól amúgy is elvárható:)

A magömlés késleltetésére az elszorítás gyakran beválik, néha nem... Kérdés, jó helyen, illetve elég erővel alkalmazta-e az elszorítást. Úgy is érdemes megpróbálni az elszorítást, hogy nem csak akkor alkalmazza, ha már közeledni érzi a magömlést, hanem annál korábban is, többször ismételve. Érdemes továbbá kombinálni a stop-start technikával is.

 

Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés