Egy felmérés szerint tízből nyolcan az éjjeli szekrényükön tartják a mobiltelefonjukat és nagyjából minden második ember a telefonját használja ébresztő óraként is. Ezzel nem is lenne baj, ha egy kutatás nem mutatta volna ki, hogy a hálószobában tartott mobilok negatívan hatnak az alvásminőségünkre, így másnap kevésbé kipihenten ébredünk.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Anthony Hilton mikrobiológus professzor és diákjai úgy találták a kísérletek során, hogy a földre esett ennivaló mielőbbi felkapása valóban védhet a kórokozók rátelepedése ellen – a köztudatban elterjedt öt másodperces „szabálynak” tehát akár tudományos magyarázata is lehet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A Harvardi Egyetem orvosi karának munkatársai a késői stádiumú daganatos betegeknek adott palliatív kemoterápia előnyeit és hátrányait ecsetelték a British Medical Journal oldalain.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy friss kutatás szerint semmi alapja nincs annak a divathóbortnak, miszerint a csecsemőket meg lehet tanítani olvasni. A kutatást vezető Susan Neuman állítja, hogy ilyen kicsi korban a gyerekek még egyszerűen nem tartanak azon a fejlődési szinten, hogy erre képesek lennének.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Sok idős felnőttnek gondot okoz, hogy lemondjon ingóságairól. 50 éves kor után az emberek sokkal nehezebben szabadulnak meg már feleslegessé vált dolgaiktól - nagy valószínűség szerint azért, mert a régi dolgok kidobása mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő a számukra.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Régóta ismert, hogy az elhízás fokozza a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, de hogy a megnövekedett testtömeg miként fokozza az inzulinrezisztenciát, idáig nem volt világos.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az alvási ciklushoz hasonlóan fogyási ciklusok is léteznek – állítják amerikai kutatók, akik szerint a hétköznapokon fogyasztott élelmiszerek játsszák a legnagyobb szerepet a testsúly alakulásában. A „fogyási időszak” kedden indul, míg a hízási pénteken, ezért a hétvégi túlkapás rendben van, amennyiben a hét többi napján megfelelően étkezik az ember.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az energiaital teljesítményjavító hatása a reklámok révén már jól ismert, ám egy friss kutatás szerint a koffeines üdítő fogyasztása rosszabb mentális egészségi állapottal és más szerek használatával függ össze a tizenévesek körében.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A legújabb adatok azt mutatják, hogy a gyermekkori elhízás gyakorisága a kisgyermekek körében több mint duplájára, a kamaszok között pedig négyszeresére nőtt az elmúlt három évtizedben. Egy friss kutatás szerint pedig azok a gyerekek, akiknek szobájában van TV, nagyobb valószínűséggel híznak meg, mint azok a társaik, akiknek nincs.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Bélrendszerünkben közel százszor annyi baktérium él, mint ahány sejt a testünket alkotja. Ezek a baktériumok több ezer fajhoz tartoznak, amelyek együtt élnek, kölcsönhatásban állnak egymással, és kulcsszerepet játszanak egészségi állapotunk alakulásában.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1139. | 1140. | 1141. | 1142. | 1143. | 1144. | 1145. | 1146. | 1147. | …következő ›utolsó »






