Az elmúlt években egymásnak ellentmondó eredmények láttak napvilágot arról, hogy szükségesek-e kalciumtartalmú étrend-kiegészítők a csonttörések és a szívroham kockázatának csökkentéséhez, s ha igen, akkor milyen dózisban. Egy friss kutatás, amely a New England Journal of Medicine című szakfolyóirat október 17-i számában jelent meg, igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A Journal of Communication című folyóirat online kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint azok a dohányosok, akik a közösségi médiában csatlakoznak hasonszőrű társaik csoportjához és ott kötődéseket alakítanak ki, sokkal nagyobb eséllyel hagyják el káros szenvedélyüket, mint az egyedül próbálkozók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Amerikai és brit tudósok elmondása szerint egy lépéssel közelebb kerültünk a kopaszság gyógymódjának kifejlesztéséhez most, hogy már képesek vagyunk laboratóriumi körülmények között emberi hajat előállítani.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az olyan ismert rákkeltő anyagok, mint az azbeszt, a dohány és az ultraibolya sugárzás mellett a légszennyezés is karcinogén – jelentette ki a WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Sok kocogó és kondizó tapasztalhatta, hogy a zenehallgatás könnyebben átlendít azok az utolsó 400 méteren, vagy 20 felülésen. Német kutatók most kimutatták, hogy a nehéz testmozgás közben a zene kontrollálása ténylegesen csökkenti az érzékelt erőfeszítést.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy nő annyira megrémült, amikor betörtek a házába, hogy megvakult a félelemtől.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Műtét után kiderül, hogy a sebész valamelyik műtéti eszköze - egy kendő, egy tű, vagy valamilyen szerszám - a beteg testében maradt. Ritka eset lenne? A Joint Commission nevű figyelő csoport felmérései szerint egyáltalán nem.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Gyorsan terjed Oroszországban a HIV új, virulensebb törzse: a 02_AG/A nevű altípus már az új HIV-fertőzések több mint a feléért felelős.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Hepatitis A vírus betegíthette meg a fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ néhány egészségügyi dolgozóját, ezért haladéktalanul járványügyi vizsgálatot rendeltek el az intézményben - tudatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége "visszaeső", és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat - többek között ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott saját, partnere és szülei párkapcsolati hűségéről.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1149. | 1150. | 1151. | 1152. | 1153. | 1154. | 1155. | 1156. | 1157. | …következő ›utolsó »
