2026. Augusztus 13. csütörtök
Elméjükkel mozgattak virtuális karokat majmok egy kísérletben: amerikai kutatók megtanították őket arra, hogy a monitoron megjelenő rajzolt hasonmásuk mellső végtagjait összeköttetés nélkül, pusztán agyhullámokkal irányítsák.
BŐVEBBEN
A páciensek egyharmadával kevesebbet fordítottak hálapénzre az elmúlt 12 hónapban, mint négy évvel ezelőtt, ugyanakkor a paraszolvencia intézményét kevesebben utasítják el, mint 2010-ben egy felmérés szerint.
BŐVEBBEN
A legújabb klinikai kísérlet eredményei azt mutatják, hogy a jógázás nem enyhíti ugyan a menopauza során tapasztalt hőhullámokat, de elősegítheti az alvást.
BŐVEBBEN
A legújabb kutatás szerint boldogabbá teszi a szülőt az, ha a gyermekét önmaga elé helyezi. Az állítás megkérdőjelezi azt az általános elméletet, mely szerint azok a szülők, akik nagymértékben részt vesznek gyermekük életében, feláldozzák a saját boldogságukat.
BŐVEBBEN
Az utóbbi időszakban az angliai nőgyógyászati rendeléseken megfordult fiatal lányok 39 százaléka a fogamzásgátló tablettát jelölte meg elsőként, amikor arról kérdezték, milyen módon védekeznek a nem kívánt terhesség ellen, míg másik 40 százalékuk az óvszert. Az már eddig is közismert tény volt, hogy a felnőttek és az idősebb tinik körében a tabletta nagy népszerűségnek örvend, azt azonban most először mutatták ki, hogy már a 15 év alattiak körében is hasonló a helyzet.
BŐVEBBEN
Egy friss elemzés szerint a kínai baromfipiacok bezárása idén jelentős mértékben csökkentette a madárinfluenza új törzsének terjedését.
BŐVEBBEN
A jelenleg ajánlott méhnyakrák elleni védőoltások nem védenek azon HPV-törzsek ellen, melyek főként a fekete hölgyekben vannak jelen – állítják a Duke Egyetem munkatársai.
BŐVEBBEN
A Cambridge Egyetem tudósai szerint egy vegetatív állapotban lévő páciensnél a kísérletek során képesek voltak elérni, hogy a beteg reagáljon a környezetében lévő hangokra.
BŐVEBBEN
Az égő, száraz, állandóan könnyező szem nagyon megkeserítheti a mindennapokat. Ezeknek a tüneteknek az egyik leggyakoribb kiváltó oka a száraz szem szindróma, ami nevével ellentétben csak szaporítja a könnyeinket.
BŐVEBBEN
Sophia Meechan születésekor olyan apró és törékeny volt, hogy az orvosok azt se tudták, mivel bugyolálják be, hogy ne essen baja. Végül a buborékfólia mellett döntöttek, ez ugyanis segített megóvni a kislány törékeny testét. A túlélési esélyei még így is rendkívül alacsonyak voltak, de az anyukája által "Bub"-nak becézett kislány végül életben maradt és nemrég megkezdte az iskolai tanulmányait is.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1196.  |  1197.  |  1198.  |  1199.  |  1200.  |  1201.  |  1202.  |  1203.  |  1204.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés