A gyerekek körében is egyre jobban terjedő elhízás ellen a szülők azzal is sokat tehetnek, ha a kicsik viselkedését nem édességgel jutalmazzák - derült ki a Sydney Egyetem Közegészségügyi Karának kutatásából.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Szakemberek összefüggést mutattak ki a fogak elvesztése és a kognitív funkciók hanyatlása – például a memóriaromlás, a döntéshozatal- vagy probléma-megoldásbeli nehézségek jelentkezése - között.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A vita fogalmának kapcsán sok embernek az indulatok, vagy a kidagadó erek jutnak elsőre eszébe, pedig a vita valójában hatékony és hasznos is, pozitív változásokat eredményezhet az emberi kapcsolatokban.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
![]()
A közvélekedés az időskor elkerülhetetlen velejárójának tartja a nagyfokú látásromlást, amely az érintetteket a hétköznapi tevékenységeiben is korlátozza. Jó tudni, melyek azok a szembetegségek, amelyek az életút „második félidejében” a leggyakrabban fordulnak elő, és lehet-e tenni ellenük.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az Otthoni Higiénia Nemzetközi Tudományos Fórumán (IHF) elhangzott előadás megcáfolta azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint az allergia rohamos terjedéséért a túlzott higiénia és a steril környezet tehető felelőssé.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A szívbetegséggel vagy előrehaladott cukorbetegséggel küzdő időseknél már a mértékletes alkoholfogyasztás is szívritmuszavarok kialakulásához vezethet, derült ki nemrég egy friss tanulmányból.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Világszerte a gyerekek 1-3 százaléka küzd valamilyen mértékű értelmi fogyatékossággal. Sokaknak azonban meglepő lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek a fele teljesen normális intelligenciahányadossal élő szülőktől születik. Svájci tudósok szerint ez a fajta szórványos értelmi fogyatékosság új, a gyerekek génállományában véletlenszerűen feltűnő genetikai mutációk miatt alakul ki, nem pedig a szülőktől örökölt hibás gének miatt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A Wake Forest Baptista Orvosközpont munkatársai patkánymodellben sikeresen stimulálták a petefészkeket, hogy korai stádiumú, érett, de megtermékenyítésre potenciálisan alkalmas petesejtek jöjjenek létre.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egy új kutatás szerint a sportitalok és a szénsavas üdítőitalok jelentősen hozzájárulnak a tinédzserek elhízásához, ezért szerencsésebb lenne, ha ivóvízzel és zsírszegény tejjel oltanák a szomjukat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A tudósok már korábban is megfigyelték, hogy nem minden embert lehet hipnotizálni, de most a Stanford Egyetem orvosi karán végzett kutatásból az is kiderült, hogy milyen módon tér el a hipnózisra nem fogékony emberek agyszerkezete a könnyen hipnotizálható társaikétól.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1335. | 1336. | 1337. | 1338. | 1339. | 1340. | 1341. | 1342. | 1343. | …következő ›utolsó »






