2025. Június 18. szerda
fogröntgen, agytumor
Az Amerikai Rák Társaság Cancer című online folyóiratában megjelent tanulmány szerint a túl gyakori fogászati röntgen megnöveli egyfajta jóindulatú agytumor kialakulásának esélyét.
BŐVEBBEN
Egy teljesen új, fényen és hangon alapuló képalkotó technika lehetőséget nyújt színes és részletes felvételek elkészítéséhez a testen belül kialakult tumorokról. Az úgynevezett  fotoakusztikus tomográfia segítségével az orvosok a korábbi módszerekhez képest jóval hamarabb felismerhetik a rákos daganatokat.
BŐVEBBEN
szemremegés, Parkinson-kór
A tartósan fennálló szemremegés a Parkinson-kór korai jele lehet, és a szemgolyó mozgásának tesztelése segítheti a betegség megállapítását – vélik vizsgálataik alapján amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
kávé
Brazil kutatók nemrég megállapították, hogy a várandós vagy szoptatós anyák kávéfogyasztása semmiben nem befolyásolja az újszülöttek alvási szokásait.
BŐVEBBEN
Öt embert állítottak bíróság elé Dél-Kínában abban az ügyben, amelynek sértettje az illegálisan kivett veséjéért kapott pénzen egy iPhone-t és egy iPad-et vásárolt még tavaly áprilisban – jelentette a kínai média.
BŐVEBBEN
azték zsálya mag, aztékzsályamag
Időről-időre újabb, szuperegészségesnek tartott élelmiszerek hódítják meg a táplálkozásukra tudatosan figyelő vásárlókat, legutóbb például az azték zsálya. A mexikói, és dél-amerikai mentafélék családjába tartozó növény vonzereje a tápanyagbombát jelentő parányi magjaiban rejlik.
BŐVEBBEN
petefészekrák
A nagyobb testsúly növeli a petefészekrák előfordulásának valószínűségét, és a magasabb nőknek is némiképp nagyobb a kockázatuk – állapították meg tanulmányukban brit kutatók.
BŐVEBBEN
Svéd kutatók szerint a hivatásos focisták sokkal intelligensebbek annál, mint amilyennek hiszik őket. Minél eredményesebb valaki, annál inkább.
BŐVEBBEN
veserák, elhízás
A veserák rizikóját nagyban növeli a dohányzás és az elhízás, amelyek közül az utóbbi egyre több embert érint, ezáltal pedig a vese daganatos megbetegedése is gyakoribbá vált.
BŐVEBBEN
Magyarországon 568 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, és legalább ugyanennyien vannak azok, akik nem tudnak betegségükről.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1354.  |  1355.  |  1356.  |  1357.  |  1358.  |  1359.  |  1360.  |  1361.  |  1362.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés