2025. December 26. péntek
A dohányzás számtalan betegség kialakulásában játszik szerepet, ezzel pedig becslések szerint évente mintegy 3 millió ember haláláért felelős világszerte. Magyarországon a világátlagnál kétszer több cigarettát szívnak el. Magyar orvostársaságok a május 31-ei Nemdohányzó Világnap kapcsán szigorúbb dohányzásellenes szabályozást szorgalmaznak.
BŐVEBBEN
Kényszerbetegségben egyaránt szenvedhet ember és állat. Az érintettek kényszeresen ismételgetnek cselekvéseket, akkor is, ha azzal ártanak önmaguknak. Az emberek például addig tépik a hajukat, hogy helyenként megkopaszodnak, az egerek pedig addig tisztogatják magukat, míg kihullik a szőrük, és kisebesedik a bőrük. A Nobel-díjas Mario Capecchi és csapata most kiderítette, hogy a probléma gyökere az immunrendszerben rejlik.
BŐVEBBEN
A napi kétszeri fogmosás elmulasztása számottevően növeli a szívbetegségek kialakulásának veszélyét – állítják egy brit tanulmány szerzői.
BŐVEBBEN
körülmetélés
Betiltatná Hollandiában a fiatal fiúkon elvégzett körülmetélését a Holland Királyi Orvosi Egyesület (KNMG), mivel véleményük szerint az eljárás orvosilag nem indokolt, ráadásul a gyerekek jogait is sérti.
BŐVEBBEN
Több mint féléves kezelés után hazatérhetett a kórházból az a nagykanizsai pedagógus, akit valószínűleg a leghosszabb ideig kezeltek Magyarországon a H1N1 vírus fertőzésével összefüggésben – tájékoztatta a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója pénteken az MTI-t.
BŐVEBBEN
asztma, erőszak
Az asztma pszichológiai vonatkozásaira derített fényt egy kutatás, amely szerint nagyobb az asztma kialakulásának esélye azoknál a gyerekeknél, akik környezetében sok erőszakos esemény történik.
BŐVEBBEN
Meglepő, de a multivitaminok hatását fiataloknál eddig kevesen vizsgálták. Most egészséges férfiak placebokontrollált vizsgálata bizonyította, hogy a tápanyagbevitel e módja valóban hozzájárul az egészséghez.
BŐVEBBEN
dohányzás, tüdőrák, génmutáció
A dohányzás szervezetre gyakorolt ártalmait bizonyították genetikusok. Mint kiderült, a tüdőrákban szenvedő erős dohányosok akár ötvenezer génmutációt is hordozhatnak.
BŐVEBBEN
A stroke-ot (agyvérzés) jellemzően az idősek betegségének tartják, azonban enyhébb formája fiatal, akár teljesen egészséges, nem elhízott személyeknél is előfordulhat. Hátterében nem csak az életmódunkból eredő tényezők állhatnak.
BŐVEBBEN
fogamzásgátló, tabletta, petevezeték elkötése
A nem kívánt terhesség ellen a nők többnyire fogamzásgátló tablettával védekeznek az Egyesült Államokban és nyolc fejlett európai államban. A petevezeték elkötése Európában kevésbé népszerű, mint a tengerentúlon.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1609.  |  1610.  |  1611.  |  1612.  |  1613.  |  1614.  |  1615.  |  1616.  |  1617.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés