2026. Július 02. csütörtök
rákteszt
Olyan diagnosztikus eljárás kifejlesztésén dolgoznak egy uniós konzorcium keretében magyar kutatók, amely alkalmas lehet a mell- és vastagbélrákos pácienseknél arra, hogy vérvizsgálattal megjósolják a betegség kiújulásának valószínűségét.
BŐVEBBEN
Hatékony a magyar vakcina az új típusú influenzavírus ellen – mondta Bujdosó László, a Nemzeti Pandémiás Bizottság elnöke csütörtökön Budapesten. A felnőtteknél a tesztek befejeződtek, és biztosak abban, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézettől az oltóanyag megkapja a forgalomba hozatali engedélyt.
BŐVEBBEN
Vérzéses tüdőgyulladása volt annak a 34 éves férfinak, aki szerdán halt meg és a boncoláskor derült ki, hogy H1N1 vírus volt a szervezetében – közölte az egészségügyi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
BŐVEBBEN
Megtörtént a második olyan haláleset Magyarországon, amely az új típusú influenza miatt következett be – közölte az ÁNTSZ csütörtökön az MTI-vel.
BŐVEBBEN
alvás, zaj
Alvás közben a monoton, viszonylag halk hanghatások nem zavarják meg álmunkat, sőt, zajos környezetben akár jól is jöhetnek!
BŐVEBBEN
Magyarországon is egyre népszerűbbek a kávéházakban a különféle ízesítéssel ellátott kávécsodák, amik sokkal inkább számítanak desszertnek, mint kávénak, mégpedig kalóriatartalmuk miatt.
BŐVEBBEN
kemoterápia, hőkezelés
Nagyobb eséllyel maradnak életben és hosszabb ideig rákmentesek azok, akik a kemoterápia mellett hőkezelést is kapnak – közölték német kutatók.
BŐVEBBEN
A legegyszerűbb és a legolcsóbb higiéniai eljárások, így a kézmosás, a maszkok használata és a fertőzött páciensek elkülönítése bizonyulnak a leghatékonyabb módszereknek az influenza és az egyéb légúti megbetegedések terjedésével szemben – derült ki egy frissen közzétett tanulmányból.
BŐVEBBEN
Másfél millió felnőtt és gyermek szenved jódhiányos betegségekben Ukrajnában a jódhiány tömeges megelőzésének hiánya miatt, ráadásul évente több mint 34 ezer gyermek születik szellemileg visszamaradottan az anyai szervezet jódhiánya miatt.
BŐVEBBEN
Az Oscar-díjas színésznő arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ma már nem csak a legtöbb férfi, de a legtöbb nő is szív- és érbetegségek következtében fejezi be életét. A Pirosban a nőkért mozgalom szeptember utolsó vasárnapján, a szív napján indul útjára Magyarországon.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1726.  |  1727.  |  1728.  |  1729.  |  1730.  |  1731.  |  1732.  |  1733.  |  1734.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés