
Elképzelhető, hogy a jövőben olyan genetikailag módosított „szuperételek” segítségével kerülhetünk el súlyos betegségeket, mint az a lila paradicsom, amelyet nemrég kísérleteztek ki egyesült királyságbeli kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A kontakt ekcéma hasonló arányban érinti a felnőtteket és a gyerekeket, ám egy kutatás szerint az bőrgyulladással járó betegséget már eltérő allergének váltják ki a különböző korosztályokban.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A szőlő fogyasztása csökkentetheti a vérnyomást és javíthatja a szív működését.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Az elhízott tizenéves gyerekek súlytöbblete két-három éves korukban kezd fölrakódni, vagyis a felnőttkori elhízás már gyermekkorban elkezdődik – állapította meg egy finn vizsgálat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A túlsúly csökkentését célzó gyomorműtétek a fogyás mellett más kedvező hatással is bírnak: egy tanulmány szerint a műtéten átesett betegekben jelentősen csökken a szívinfarktus és az egyéb szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának kockázata.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Ha az emlőrákos daganat eltávolítása után a mellrák újra kiújul ugyanabban a mellben, a túlélésüket kockáztatják azok a nők, akik a teljes emlőeltávolítás (masztektómia) helyett csak a daganat eltávolítását választják.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Kanadai kutatók megállapították, hogy a nyugati típusú táplálkozásban gyakori vörös húsok, az olajban sütött ételek, a tejtermékek és a sós harapnivalók felelősek a világon előforduló szívinfarktusos esetek 30%-áért.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Ritkán fordul elő, hogy egy gyógyszer pozitív mellékhatással bírjon, ám most ilyesmi derült ki egy zöld hályog (glaukóma) elleni szerről, amely hamarosan szempillafestékek hatóanyagaként is forgalomba kerülhet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A hiperaktív fiatalok esetében, még ha nincs is jelen náluk a hiperaktivitás összes tünete, sokkal nagyobb az esély a dohányzásra való rászokásra, mint nem hiperaktív kortársaiknál. Amerikai kutatók most annak jártak utána, hogy a hiperaktivitás növeli-e a nikotinfüggőség súlyosságát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Bár a nevek memorizálása sok embernek gondot jelent, az arcokra azért a legtöbben jól emlékszünk. Maga az arcfelismerés annyira automatikus folyamat, hogy nem is gondolunk bele, agyunk pontosan hogyan, és mely vonások alapján képes beazonosítani az ismerős arcokat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1816. | 1817. | 1818. | 1819. | 1820. | 1821. | 1822. | 1823. | 1824. | …következő ›utolsó »







