válaszok

Tisztelt Netdoktor!

30 év körüli házaspár vagyunk két gyermekkel. Egyikük 7, másikuk 3 éves. A problémánk a 7 éves Máté gyermekünkkel van, aki az idén indult iskolába. Kissé megviselte az óvodától való elszakadás és az új környezet, de azóta sikeresen beilleszkedett, jól tanul. Alapjában véve barátkozó, nyitott. Családunk rendezett, gyermekeink fontosak a számunkra, de nagyon sokat dolgozunk, és nem tudunk annyit foglalkozni velük, amennyit szeretnénk.

Az utóbbi idõben Máté rendkívül könnyen megbántódik, féltékeny a kistestvérére, akaratos, rendkívül makacs, nehezen lehet vele bánni. Érzékeny minden szóra, könnyen kiborul, ha nem teheti azt, amit õ szeretne, még akkor is, ha nagyon jól tudja, hogy amit kér az nem teljesíthetõ. Betegségre hivatkozik, gondolom, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet. Kicsi kora óta mindig megbeszéltük vele a problémákat, most még sincs valami rendben.

Olvastam a cikkeik egyikében, hogy ilyenkor, ha "baj van a gyerekkel", akkor a családban kell a problémát keresni. Amint azt már fent említettem, nincs túl sok idõnk rájuk, de ez csak átmeneti idõszak, még néhány hónap.

Addig is szeretném kérni a segítségüket, mit tehetnék, hogyan beszélhetném meg az akaratos gyermekemmel, hogy nem jól van ez így. Nem szeretném, ha túlságosan megviselné, és esetleg magatartászavarai lennének.

Válaszukat elõre is köszönöm!

Májerné

Kedves Májerné!

Ugye emlékszik arra, amikor Ön lépett be elõször az iskola kapuján? Bizony a boldog óvodáskorból való kiszakadás még ha az hivatalosan idõben is történik mindenképpen nagy változás egy kis ember életében. Új élmények, kapcsolatok, szabályok megannyi izgalmas kaland. Soraiból úgy tûnik, hogy Máté szívesen és eredményesen alkalmazkodik az új környezethez. Mindössze néhány hónap telt el, engedjük hát meg neki, hogy idõnként visszavágyjon az oviba! Talán ezért tûnik féltékenynek a testvérére, hiszen õ odajárhat.

A betegség színlelése, a megismételt "dackorszak" valóban az önmagára való figyelemfelhívásként értelmezhetõ. A gyermekek 7 éves korban még nem rendelkeznek kifinomult idõérzékkel, képtelenek felfogni azt, hogy apa és anya most "átmenetileg" nem ér rá, még "néhány hónapig" elfoglaltak. Kiköveteli magának a törõdést, odafigyelést, a régi megszokott beszélgetéseket, amire most szüksége van.

Az átmeneti hónapok alatt is igyekezzenek idõt szakítani rá. Szervezzenek közös programokat, tervezzék, készítsék elõ közösen, vonják be õt a program elõkészítésébe. Még nagyszerûbb, ha idõnként a szülõ vagy szülõk esetleg nagyszülõk csak vele vannak, és fokozottan odafigyelnek a kérdéseire, meglátásaira és a "nagyfiús" megnyilvánulásait, gondolatait dicsérettel, elismeréssel erõsítik meg. Ezekkel a számára is értékes és fontos együtt töltött idõkkel biztosan sikerül átvészelni az átmeneti idõszakot.