2024. December 03. kedd

válaszok: fogszabályozás

Dr. Egri Réka fogszabályozó szakorvos válaszol


28 évesen fogszabályzás

Nekem sajnos eléggé összekuszálódott fogaim vannak. Az egész ott kezdõdött, hogy novemberben letörött az õrlõfogamból egy darab. Nagy bátorsággal mentem el a fogorvosomhoz, aki azt mondta, hogy talán meg tudja menteni a fogamat. Nem így lett, mert a tömés alatt szuvas volt a fogam. Ezt a fogamat már gyökérkezelték. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha fogszabályzót kapnék? Fogorvosom ajánlására elmentem egy fogszabályzó szakorvoshoz, aki elvállalt az alábbi feltételekkel: A metszõfogaim mellett lévõ bal 2-es fogamat ki kell húzni, mert koronás, illetve a jobb 4-es fogamat kell kihúzni, hogy az ívet csökkenteni lehessen. Az alsó fogaimból nem kell kihúzni, mert a nagyõrlõnek a helyére igazítják a fogakat. (Az alsó sorban is elõl torlódnak a fogak, emiatt állandó ínygyulladással és fogkõvel küzdöm.)

Már gyerekkoromban is szerettem volna a fogaimat megcsináltatni, de a szakemberektõl mindig elutasítást kaptam. Most 28 éves vagyok és talán most helyre tudják állítani a fogaimat. A kérdésem az lenne, hogy ebben a korban is ugyanolyan hatásos a fogszabályzó, mint gyerekkorban, vagy lehetnek valamilyen akadályok? Pl. a fogak kilazulhatnak? Illetve, hogy melyik fogszabályzót javasolja (drót, fehér-drót, fehér)? Hamarosan megkapom elõször a felsõsorra a fogszabályzót (de még nem dõlt el, hogy melyiket), illetve kb. áprilisban az alsósorra is. Egy kicsi fenntartással indulok neki a fogszabályozásnak, ezért szeretném kérni a véleményét.

L. Veronika



Kedves Veronika!

Sok sikert a fogszabályozáshoz! Ne féljen, 28 évesen is hatásos. A fogak nem lazulnak ki, ha nincs krónikus ínygyulladása, amivel nem törõdik. Érdemes a kezelés elõtt és alatt parodontológushoz járni, aki gondozza az ínyét, így biztos nem lesz baj. A fogszabályozó fém vagy fehér volta mindegy, az azon múlik, Ön milyet szeretne.

Dr. Egri Réka




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés