2024. November 26. kedd
Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
válaszok: szex, pszichiátria
Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol
Testvérek közötti féltékenység
A nagyobbik fiam most lesz 4 éves, ősztől már óvodás, a kisebbik fiam 1 éves. Nagyon igyekeztünk felkészíteni a nagyobb gyermeket arra, hogy milyen lesz majd, ha kistestvére lesz, szinte minden tevékenységbe bevontam a pici körül. Ennek ellenére, féltékeny, sőt ok nélkül bántja a kicsit, elveszi a kezéből a játékokat. Nem is akar játszani velük, de a picinél se legyen. Elég aggasztó ez az irigység, pedig semmi oka nincs rá, hiszen a kisebbik fiam még ezt fel sem fogja.
Az oviban szinte minta gyerek, az óvó nénik szerint semmi gond nincs vele, okosan tanulgatja a verseket, be lehet vonni minden tevékenységbe. Aztán itthon meg tombol, irigy a tesóra, néha még meg is üti. Igyekszünk a párommal a figyelmet megosztani a gyerekek között, de néha azt érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Igazán nem tudom, mit tehetnék még, leültünk a nagyobb gyermekkel és megbeszéltük, hogy a kicsi még nem tud egyedül járni, sokat kell tanulnia még, segítsen nekünk ebben, stb. Addig, amíg beszélgetünk rendben is volt, másnapra viszont kezdhetném elölről az egészet. Nem akarom őt megütni, mert véleményünk szerint az nem megoldás.
Előfordul, hogy a nagy fiam éjszaka felsír, mert rosszat álmodik, ilyenkor elég nehéz megvigasztalni. Nem tudom megfejteni, mi lehet ennek az oka, ezért nem is merjük a férjemmel őt nagyon leszidni, vagy komolyan felelősségre vonni.
Szné
Kedves Asszonyom!
Egy volt kollégámat idézem, aki szerint egy kisgyerekkel úgy lehet legjobban kitolni, ha elvisszük külföldre, vagy ha csinálunk neki egy kistestvért. Ő már csak tudta, egyszerre csinálta a kettőt. :) Ezzel együtt tudtommal a gyerekeivel nincs különösebb baj így se – a testvért pedig már nagyon sokan egész jól túlélték. :) Amit leírt, abban önmagában nincs semmi különös, normális testvérek közötti féltékenységnek tűnik. Akármilyen ijesztő és szomorú a szülő számára, de ebbe az időnkénti fizikai agresszió is belefér – ezzel együtt természetesen a leghatározottabban rendre kell az agresszort utasítani. Az a rossz hírem van, hogy akármit is csinálnak, a testvérféltékenység teljesen soha nem szűnik meg – különösen azonos nemű gyerekek esetében nem. Még akkor is fel-felüti a fejét, amikor már kialakul közöttük a testvéri szeretet, a véd- és dacszövetség. Ez pedig remélhetően kialakul – a kialakulás záloga, hogy valóban ne érezhessen egyik testvér se állandó megkülönböztetést, részrehajlást. A nagy ne legyen „trónörökös”, akinek a kora mindenben előjogokat biztosít, kicsinek se legyen mindenre mentség, hogy ő a kisebb, ezen az alapon ne terrorizálhassa a nagyobbikat, stb.-stb.
Amit most tehetnek, az pedig az, hogy kompenzálják a nagyobbiknak a „veszteségét.” Ne „csak” megosszák a gyerekek között a figyelmet, hanem legyenek olyan alkalmak, amikor a nagyobbik kapja valamelyik szülő - néha akár mindkettő - teljes figyelmét. Hiszen a kicsi gondozása miatt biztosan bőven voltak és még talán most is vannak olyan alkalmak, amikor az anya, netán az apa is a kicsi körül „ugrál”. Legyenek a nagynak is kitüntetett pillanatai, amikor az egyik, netán mindkét szülő csak vele foglalkozik, éreztetve vele, hogy ez azért történik, mert ő a nagyobb. Ő már mehet az állatkertbe, apával focizni, biciklizni, ő már ehet fagyit, kaphat rágót, stb.-stb. Legyenek neki is saját játékai, lehetőség szerint saját kis vacka, területe, amit a kicsinek tiszteletben kell tartania. Így könnyebben elfogadja a kicsi „privilégiumait”, hiszen neki is megvannak a sajátjai.
Amíg nincsenek gyakori, extrém megnyilvánulásai a féltékenységnek, amíg elfogadható mértékű az agresszió, addig nem célszerű ezzel a témával „direktben túl sokat foglalkozni, „lelkifröccsöket” tartani, mert könnyen visszájára üthet – a nagy éppen a különféle féltékenységi problémákat fogja arra használni, hogy szülői figyelmet, foglalkozást csikarjon ki magának. Ha bizonytalanok abban, hogy mekkora mérték az „elfogadható”, akkor beszéljenek hasonló korú gyerekeket nevelő, vagy nemrég nevelt szülőkkel – látni fogják, hogy mindenhol hasonlóak a problémák. Azonban ha azt hallják, hogy „nálunk nem volt soha, semmi probléma, mindig úgy szerették egymást, mint a kis angyalok”, akkor jusson eszükbe, ez legalább olyan gyanús, mint azok a házaspárok, akik között állítólag 5-10-20-akárhány éves együttélés alatt soha egy hangos szó nem volt. És ezekben az esetekben az a nagyobb baj, ha ezek az állítások ráadásul még igazak is…
Az alábbi cikket a címére kattintva olvashatja el.
Az egyke trónfosztása /A testvérféltékenységrõl/
VISSZA A KÉRDÉSEKHEZ
