2024. Március 29. péntek
A fejet ért sérülések után egyes pácienseknél komoly alvásproblémák léptek fel, aminek hátterében kutatók szerint az állhat, hogy az agysérülések képesek felborítani a szervezetben az alvás szabályozásában szerepet játszó melatonin hormon termelődését.

Az alvászavarok és az agysérülések közötti összefüggéseket vizsgálta az ausztrál Monash Egyetem kutatója, Shantha Rajaratnam 23 olyan személy bevonásával, akik komoly traumás agysérülést szenvedtek. Kontrollcsoportként 23 egészséges, azonos korú személy is részt vett a kutatásban.

alvászavar, agysérülés, melatonin

A résztvevőket 2 éjszakán keresztül figyelték meg egy alváslaborban. Az agysérültek csupán az ágyban töltött idő 82 %-át töltötték alvással, míg az egészséges kontrollcsoportnál ez az arány 90 % volt. Az előző csoportba tartozóknál emellett rövidebb volt a mélyalvás szakasza, és elalvás után több mint egy órányi időszakra újra felébredtek, míg ugyanez az idő az egészséges csoportnál mindössze 27 percet tett ki.

A vizsgálatok azt is feltárták, hogy az egészségeseknél esténként a melatonin hormon magasabb szintre emelkedett, ezzel jelezve a szervezetnek, hogy ideje hamarosan ágyba bújni és elaludni. Az agysérültek esetében azonban a folyamatban hibák voltak érzékelhetők, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az agysérülések olyan agyszerkezeti roncsolódást okozhatnak, amelyek az alvás szabályozásában, köztük a melatonintermelés folyamatában is szerepet játszanak.

Dr. Rajaratnam szerint további vizsgálatoknak érdemes szemügyre venniük, hogy a melatoninpótló hormonkezelés vajon képes-e az agysérüléssel élők alvásproblémáit enyhíteni.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés