2024. Október 08. kedd
A várandós brit nők 33 százaléka vallja, hogy egy alkalommal több egységnyi alkoholt, például kétharmad üvegnyi bort is elfogyaszt – derül ki egy friss kutatásból, amelynek szerzői szerint módosítani kellene az egészségügyi ajánlásokat, hogy az érintettek egyáltalán ne igyanak.

A Cambridge Egyetem munkatársai nemcsak azt mutatták ki, hogy a brit kismamák harmada legalább egyszer lerészegedik a terhessége alatt, hanem azt is, hogy a megkérdezettek háromnegyede fogyaszt valamennyi alkoholt ebben az időszakban. A BMJ Open című szakfolyóiratban megjelent eredmények gyarapítják azon bizonyítékok számát, amelyek szerint a kismamák ellentmondásos tanácsokat kapnak az alkoholfogyasztásra vonatkozóan. Egyes szervezetek azt állítják, hogy várandósság alatt szabad a mértékletes ivás, míg mások szigorúan tiltják. A mostani kutatás szerzői szerint azonban egyértelmű kellene, hogy legyen: terhesség idején egyáltalán nem szabad alkoholt fogyasztani. Ennek kapcsán azonban felmerül az aggály, hogy ha egy nő még nem tudja, hogy terhes, és úgy iszik, akkor később felesleges szorongást kelthet benne a dolog.

Csak az Egyesült Királyságban évente több mint hatezer csecsemő születik úgy, hogy édesanyjának szeszfogyasztása kárt okoz nála. Az ivók úgynevezett magzati alkoholszindróma veszélyének teszik ki a gyermeküket, ami a testi és a szellemi fejlődést is hátráltatja. A cambridge-i kutatócsoport több mint 18 000 kismamát vett górcső alá az Egyesült Királyság, Új-Zéland és Ausztrália területéről. Érdekesség, hogy míg a brit anyukák háromnegyede ivott a terhesség alatt, az írek 82 százalékáról, az új-zélandiak 56 százalékáról és az ausztrálok mindössze 30 százalékáról mondható el ugyanez. A nagymértékű italozás pedig az írek 59 százalékára, az ausztrálok tizedére, illetve az új-zélandiak 9 százalékára igaz.


Forrás: Medipress
2015. 07. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés