A Psycho-Oncology című lapban közzétett vizsgálat során olyan 27 és 45 év közötti rákos nőket kísértek figyelemmel, akiknek legalább egy – kilenc hónapos és 18 éves kor közötti – lányuk volt. Amint arról a tanulmányt készítő Venera Bekteshi professzor beszámolt, a fiatal lányok, főleg a tizenévesek számos testi-lelki változáson mennek át, és az, ha az egyik szülő eközben rákos lesz, az még további kihívásokat jelent számukra. Bár természetesen valamennyi családtaggal való kapcsolatuk rendkívül fontos, az anya-lánya kapocsnak mégis kiemelt szerepe van az életükben. A vizsgálat kimutatta, hogy azokra az anya-lánya kapcsolatokra, amelyek a betegség során erősödtek, már előtte is jellemző volt négy fontos tulajdonság, melyeket a szakemberek nélkülözhetetlennek ítélnek meg ahhoz, hogy egy nő sikeres legyen a kapcsolataiban, illetve a munkájában: a másik iránti figyelmesség, a hitelesség, a kölcsönös empátia és az önállóság.
A kutatásban részt vevő anyák egyaránt fontosnak érezték azt, hogy ők érzelmi támaszt és gondoskodást nyújtsanak a lányaik számára, valamint azt, hogy ugyanezt ők is megkapják a gyermeküktől. Valamennyien beszámoltak arról, hogy a lányaikban empátiát idézett elő a betegségük, akik emellett önállóbbakká is váltak. Legtöbben azt is megtapasztalták, hogy lányuk szenvedélyesebb lett, érzelmeit jobban képes volt kifejezni, és lelki támaszt tudott nyújtani számukra. A másik iránti figyelmesség volt szinte az első dolog, ami rendszerint jelentkezett a diagnózis felállítása során, a lányok sokkal komolyabban odafigyeltek arra, milyen reakciót vált ki viselkedésük az anyjukból, és igyekeztek elkerülni minden olyan cselekedetet, ami számukra szomorúságot vagy aggódást okozott volna. Az egymással való törődés is sokat jelentett mindkét fél számára, ezáltal a lányok is könnyebben mutatták ki érzelmeiket, és többet megmutattak saját magukból is. Az anyák közel fele arról is beszámolt, hogy lányával nyíltan tudott a betegségről beszélgetni, és a halál lehetőségét is számba tudták venni, mindezt persze kellő érzékenységgel, és mindig a lányok életkorához igazítva. Néhány anya azt is megtapasztalta, hogy betegsége hatására javult a kapcsolata lányával, mivel a szokásos fegyelmezési helyzetek megszűntek, és sokkal pozitívabban tudtak egymáshoz viszonyulni.
A 29 anyából összesen hárman vallottak úgy, hogy a rákkal való küzdelmük során nem kerültek közelebb a lányukhoz. Jellemzően ezekben a kapcsolatokban többnyire korábban az anya egyedül vitt minden felelősséget a vállán, mindenben próbálta a lánya kényelmét kiszolgálni, így gyermekük a betegség idején sem érzett késztetést arra, hogy részt vállaljon a házimunkából, illetve ő nyújtson érzelmi támaszt anyjának. Ezek az anyák a betegségüket is rosszabbul viselték, gyengébbnek és magányosabbnak érezték magukat.