2024. Július 14. vasárnap
A kis adagban, napi rendszerességgel szedett aszpirin jelentősen csökkenti több ráktípus, például a prosztata, a tüdő és a torok daganata esetén a halálozás kockázatát – állapította meg egy tanulmány.

„Az eredmények elsőként szolgáltatnak az embernél bizonyítékot arra, hogy az aszpirin számos, gyakran előforduló ráktípusnál csökkenti a bekövetkező halálozások számát” – hangsúlyozta Peter Rothwell kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem professzora.

aszpirin, rák

A kutató munkatársaival nyolc korábbi klinikai próba adatait tekintette át, amelyek összesen 25 500-nál több pácienst vizsgáltak. A tanulmányok egyikének sem az volt az eredeti célja, hogy az aszpirin szedése és a rákkockázat közötti összefüggést vizsgálja, ám mindegyikben a résztvevők egy része aszpirint szedett, másik része pedig hatóanyag nélküli tablettát, placebót.

A négy-nyolc éven át zajlott próbák során az derült ki, hogy napi 75 milligramm aszpirin átlagosan 21 százalékkal csökkenti a daganatos betegségek miatti halálozás kockázatát. Összehasonlításként: a fejfájás ellen szedett aszpirin szokásos dózisa tablettánként 500 milligramm. A kockázat csökkenése különösen nagynak bizonyult öt évnyi szedés után, a daganat típusától függően akár 30-40 százalékkal is.

A tanulmányok közül kettő is hosszú távúnak mondható, mert két évtizeden át tartottak. Ennyi idő távlatában a prosztatarák kockázata 10 százalékkal, a tüdőráké 30 százalékkal, a vastagbél daganatáé 40 százalékkal, a nyelőcsőráké 60 százalékkal esett vissza. A tüdő és a nyelőcső esetében a védő hatás az úgynevezett adenokarcinómákra korlátozódott, melyek tipikusan a nem dohányzóknál fordulnak elő.

Az aszpirin védőhatását annak tulajdonítják, hogy gátolja a COX-2 elnevezésű enzim termelődését, amely hozzájárul a sejtosztódáshoz a rákos daganatokban.

A brit The Lancet című orvosi folyóiratban ismertetett kutatást végző szakemberek figyelmeztetnek, hogy az aszpirin szedése – különösen alkoholfogyasztás mellett – veszélyekkel is jár, gyomorfájdalmakat, esetleg gyomorvérzést okozhat. Javasolják ezért, hogy a gyógyszer szedésének megkezdése előtt forduljanak orvosukhoz a páciensek.


Forrás: MTI
2010. 12. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés