A müncheni Ludwig Maximilians Egyetem kutatói a belső terekben lévő porban megtalálható élőlényeket vizsgálták, majd összehasonlították azt különböző gyerekszobákban mért eredményeket. A vizsgálatok szerint a vidéken, esetleg tanyákon élő gyermekek több kórokozóval találkoznak, és minél sokszínűbb organizmuskészlettel szembesülnek, annál kisebb náluk az asztma kialakulásának kockázata.
![asztma, kórokozók asztma, kórokozók](https://www.vital.hu/files/images/i_asztma-korokozok.jpg)
Markus Ege szerint erre két magyarázat lehetséges. "Az első lehetőség szerint bár akadnak asztmát előidéző kórokozók, vannak "jóindulatúak" is, amelyek legyőzik és elfojtják a veszélyes csírákat" – fejtette ki a kutató. A másik megoldás az lehet, hogy a bélrendszerhez hasonlóan a sokféle mikroorganizmus jelenléte végeredményben a kórokozók, csírák kiegyensúlyozott flórájához vezet.
Az eredményeiket a New England Journal of Medicine című szaklapban közlő szakemberek szerint eddigi kutatásaik alapján a jövőben az asztma elleni oltóanyag kifejlesztése is lehetségessé válhat. Ehhez következő lépésként az egyes speciális mikrobák szerepét vizsgálják majd, hogy kiderítsék, melyek jöhetnek szóba a vakcina kifejlesztésében.