2024. December 04. szerda
Régi aggodalom, hogy a terhesség alatt fogyasztott tengeri halak higanytartalma károsan hat a magzati agyfejlődésre, és felelős lehet az autizmus kialakulásáért. Egy új, 30 évet felölelő kutatás cáfolta, hogy bármiféle összefüggés lenne köztük.

A tanulmány megmutatta, hogy nincs bizonyíték a kismértékű higanybevitel és az autizmusszerű viselkedési zavarok között. Olyan anyák gyermekeiről van szól, akik a várandósság alatt hetente akár 12 alkalommal is fogyasztottak halat - közölte Edwin van Wijngaarden, a kutatás vezetője, a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának (URMC) munkatársa, az Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

A Seychelles-i Gyermekfejlődési Kutatás az 1980-as évek közepén kezdődött azzal a céllal, hogy megvizsgálja a halfogyasztás és a higanybevitel hatását a gyermekek egészségére. Bár az ország halfogyasztása lényegesen magasabb, mint a fejlett világban bárhol, a higanybevitel még így is alacsonynak tekinthető - magyarázta Philip Davidson (UMRC), a kutatás egyik résztvevője. A felmérés során 1784 gyermeket, serdülőt és fiatal felnőttet, valamit édesanyjukat vizsgálták meg. Az anyák hajmintáinak elemzése megmutatta, körülbelül milyen mennyiségű higany kerülhetett testük többi részébe, így a fejlődő magzatba is. Ezután két kérdőív segítségével arra kerestek választ, a részt vevő gyerekeknél mutatkoztak-e az autisztikus viselkedés jelei. A nyelvi készségeket, a társas érintkezést és a gyakran ismételt magatartásokat vizsgáló kérdőívek egyikét részt vevő gyerekek szülei, a másikat tanáraik töltötték ki. Bár az eredmények nem nyújtanak diagnózist, a módszert a szűrés elsődleges eszközeként széles körben használják az Egyesült Államokban.

Ezt követően a kutatók összevetették az anyai higanyszintet a gyerekről szóló kérdőívek eredményeivel, és arra jutottak, hogy nincs összefüggés a magzati higanybevitel és az autisztikus viselkedés között. Ez egybevágott a gyerekek korábbi teszteredményeivel, amelyek többek közt az intelligenciájukat mérték, és nem találtak fejlődési rendellenességre utaló jeleket. "A kutatás bebizonyította, hogy az amerikaihoz és európaihoz képest hat-tízszer magasabb anyai higanyszint nem befolyásolja a gyerekek egészséges fejlődését. Ha a Seychelles-szigetek lakosságánál nem mutatkoztak a higany ilyen mennyiségének káros hatásai, akkor valószínűleg nem is léteznek" - hangoztatta Davidson.  Bár egy 1998-ban elindult tudományos vita a védőoltások tartósítószerében található higany számlájára írja az autizmus kialakulását, az eddigi legnagyobb, 2008-as brit vizsgálat, nem talált kapcsolatot a két jelenség között. Azt azonban bizonyította, hogy a fém gyorsan kiürül a gyerekek szervezetéből.


Forrás: MTI
2013. 07. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés