![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
A számítógépek klaviatúráin több ártalmas baktérium tenyészhet, mint a wc-ülőkéken, ezek pedig könnyen okozhatnak kellemetlen bélrendszeri panaszokat, például hasmenést, főként, ha a számítógép mellett eszünk – derült ki a Which? nevű brit fogyasztói csoport vizsgálatából.
![billentyűzet, étel, fertőzés, baktérium billentyűzet, étel, fertőzés, baktérium](https://new.vital.hu/files/images/i_fertozo_billentyuzet.jpg)
A cég saját londoni irodáiban végzett vizsgálata során 33 billentyűzetet vizsgáltak meg ételmérgezést okozó baktériumokat (e.coli, coliform, staphylococcus aureus és enterobacteria) keresve, az eredményeket pedig wc-ülőkékről és wc-ajtók kilincséről vett mintákkal hasonlították össze.
Négy billentyűzet kifejezetten veszélyesnek bizonyult az egészségre nézve, egyet pedig el is koboztak, mivel az elfogadhatónál 150-szer magasabb volt a rajta lévő baktériumok mennyisége, és ötször mocskosabb volt, mint egy átlagos wc-ülőke. Ezekről akár csak egy érintéssel is könnyen össze lehetett volna szedni valamilyen betegséget.
A szakértők szerint mindez nem egyedülálló, és hűen tükrözi az átlagos brit irodai körülményeket. A billentyűzetek leginkább attól válnak a baktériumok tanyájává, ha a dolgozók az asztalnál esznek, a billentyűkre rakódó ételmaradékok ugyanis ideális táptalajt jelentenek a baktériumok számára. Emellett az elégtelen személyi higiénia, főként a wc-használat utáni kézmosás elbliccelése is fokozza a veszélyt.
Sarah Kidner, a cég munkatársa szerint a legtöbb ember nem törődik sokat a billentyűket belepő kosszal, és nem takarítja a gépét, pedig ugyanennyi erővel akár a wc-ülőkéről is ebédelhetne. A felmérés szerint az emberek tizede sosem tisztítja le a billentyűzetet, 20% pedig az egér tisztaságával nem törődik, a komputerhasználóknak pedig kb. fele kevesebb mint havonta takarítja le a gépét.