2024. Március 28. csütörtök
- Csaknem száz sikeres műtétet végeztek Bangladesben tíz nap alatt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai, emellett 150 embert vizsgáltak meg az esetleges későbbi beavatkozások céljából.

A 12 fős magyar önkéntes csapat főleg fejlődési rendellenességgel született gyermekeken és égési sérülteken tudott azonnali és helybeni ellátással segíteni az északnyugat-bangladesi Sirajganjban.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2010 óta szervez rendszeres plasztikai és helyreállító sebészeti missziókat Bangladesbe. A mostani alkalommal az ország egyik legszegényebb részében élők számára biztosította életminőségük jelentős javulását egyszerűbb és egészen összetett műtéteik elvégzésével.

A május 22-én lezárult misszió során minden eddiginél újabb technikákat sikerült alkalmazni a fejlődési rendellenességek és az égési sérülések műtéti kezelésében. A sikeresen megoperált páciensek jelentős része 18 év alatti volt: a legfiatalabb közülük egy 11 hónapos csecsemő, akit kézfejlődési rendellenesség miatt kellett megműteni, a legidősebb pedig egy 65 éves férfi, aki sérvműtétre szorult.

Az alapítvány önkéntes pszichológusa két napot töltött az alapítvány önkéntes orvosai által 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született - idén hatéves - bangladesi sziámi ikrek családjában, felmérendő a gyermekek állapotát és szükségleteit, melyek figyelembevételével sikeresen megszerveztük a gyermekek további rehabilitációját.

Az alapítvány 12 fős csapata is meglátogatta Rabeyát és Rukayát, akik szülővárosukban, Pabnában élnek a családjukkal.


Forrás: MTI
2022. 05. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés