2024. December 22. vasárnap
Ételeink rosttartalmának növelése csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát, ugyanakkor nem mindegy, milyen rostot választunk – idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

A londoni Imperial College kutatói 25 korábbi tanulmány összesen 2 millió emberre vonatkozó adatainak elemzése során úgy találták, hogy a napi rostbevitel 10 grammal való emelése 10 százalékkal csökkenti a bélrák kockázatát, ugyanakkor a gyümölcsökre és a zöldségekre ez a csökkentő hatás nem bizonyult érvényesnek.

bélrák, rostok

A The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban ismertetett elemzésben rákmegelőző hatásúnak találták a teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret, a barna rizst, a gabonából készült pelyheket (zabpehely, kukoricapehely) és kásákat.

Dagfinn Aune biostatisztikus, a kutatás vezetője szerint az eredmények egyenes arányosságot mutattak az elfogyasztott étkezési rost mennyisége és a vastagbélrák kockázatának csökkenése között. Eredményeik szerint azoknál, akiknek étrendjébe napi 90 gramm teljes értékű gabonát iktattak, 20 százalékkal csökkent a rákkockázat. A gyümölcsökben és zöldségekben lévő rostokkal kapcsolatban azonban nem sikerült ilyen összefüggést kimutatniuk a kutatóknak.


Forrás: MTI
2011. 11. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés