2024. December 03. kedd
Az életben hullámhegyek és völgyek váltják egymást. Elnyerjük álmaink állását, majd mellőzötté válunk. Utolér bennünket a nagy szerelem, később azonban szakítunk. De mi történik, ha egyszerre éljük át ezeket? Ha csak tűrhető munkát kapunk, vagy ha nem álmaink lovagja kezd nekünk udvarolni? Egy amerikai tanulmány szerint minden helyzetben meg lehet találni a boldogságot.

A „győztes” típusok mindig a lehető legjobbat hozzák ki egy-egy helyzetből, függetlenül attól, hogy ez az eredmény abszolút értékben mérve mennyire vonzó. A „vesztesek” nem a legjobb lehetőséghez jutnak hozzá, ami először csalódással tölti el őket, azonban gyakran túl tudják ezen tenni magukat, és akár elégedettekké is válhatnak.

boldogság

A jelenség teszteléséhez Karim S. Kassam, a Carnegie Mellon Egyetem munkatársa, és kutatótársai a Harvard és a Virginiai Egyetemekről két kísérletet végeztek el. Az első folyamán közel háromszáz bostoni járókelő között osztottak ki nyereményszelvényeket. Arra kérték őket, hogy húzzanak egyet, és nézzék meg az egyik oldalán, mennyit nyertek a lehetséges, 1, 3, 5 és 7 dollárból. Ezután megnézették velük a szelvény másik oldalát is, amelyen szerepelt egy másik – alacsonyabb vagy magasabb – összeg. Végül kikérdezték őket arról, hogy csalódottnak vagy inkább elégedettnek érzik-e magukat.

A „győztesek”, akik a két lehetőség közül a magasabb összeget nyerték, boldogabbak voltak, mint a „vesztesek”, függetlenül a nyeremény összegétől. A „vesztesek” boldogságszintje azonban az összeggel egyenes arányban nőtt. Hogy ennek az okát kikutassák, a kutatók megpróbálták bebizonyítani, hogy a vesztesek szorgalmasabban keresik a jó dolgokat az egyes helyzetekben.

A résztvevőket arra kérték, jegyezzenek meg egy két- vagy egy nyolcjegyű kódot, majd válasszanak egy képernyőn látható két doboz közül, amelyek 3 vagy 5 dolláros nyereményt rejtettek. A kísérleti alanyok nem tudták, hogy bármelyiket választják, azt fogják nekik mondani, hogy volt magasabb összeg is. A megjegyzendő kódok nehézsége és a nyeremény összege véletlenszerű volt.

Az ötdolláros nyeremény akkor tette boldogabbá a résztvevőket, ha a nehezebb kódot kellett megtanulniuk az eléréséhez. Ha küzdeniük kellett, minden végeredménynek örültek. „Valami elnyerése mindig pozitív élmény. Ha azonban jobban is járhattunk volna, sokszor más szemszögből kell megvizsgálnunk a dolgokat, hogy megtaláljuk a helyzetben azt, ami örömet okoz” – vonta le a következtetést Kassam.


Forrás: Medipress
2011. 04. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés