2024. Március 29. péntek
Szabad-e burkiniben fürdeni? – erről vitáznak St. Pöltenben. Az osztrák városban nem mindenki látja szívesen a burka és a bikini teljes testet takaró ötvözetét.

A szóban forgó ruhadarab fürdőruha-anyagból készül, de az egész testet és a hajat is elfedi, ezért sok országban egyre népszerűbb fürdőviselet a konzervatív neveltetésű fiatal muszlim nők körében.

burkini

Az alsó-ausztriai városban politikai kérdés lett a burkiniből, miután egy azt viselő középiskolás lányt a St. Pölteni élményfürdő egyik úszómestere kizavarta a medencéből – számolt be róla a Kurier című osztrák napilap.

Van, aki szerint nem biztonságos burkiniben fürdeni, mások higiénés, megint mások társadalmi szempontból ellenzik. „Ha ezt megengedik, akkor én öltönyben és nyakkendőben ugrom a vízbe” – mondta az időnként idegenellenes jelszavakkal kampányoló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik képviselője. „Ha már burkini, akkor legyen úgy, mint a vallásoktatással: külön csoportokban” – vélekedett egy politikus a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból.

Az St. Pölten-i középiskola igazgatóhelyettese, Thomas Huber védelmébe vette a lányt. Mint mondta: erős beilleszkedési szándékra vall, hogy nem kérte vallása miatt felmentését a testnevelés-óra alól, hanem megpróbált alkalmazkodni.

Az iskolában a tornaórákon megengedett a burkini, a bécsi és a berlini strandokon szintúgy. Svájcban viszont az is felmerült, hogy betiltják az uszodákban a bermuda nadrágokat, mert túl sok vizet szívnak magukba és vesznek ki a medencéből – írta a Kurier.

„Tíz burkini nem terheli meg jobban egy strand vízellátását, mint ötven, bermudát viselő fiú” – vélekedik Michael Putzenlechner St.Pölten-i integrációs megbízott.

A vita eldöntésére a város polgármestere egy integrációs szakértőkből, tiszti orvosokból, iskolavezetőkből és uszoda-üzemeltetőkből álló tanácsot hívott össze.


Forrás: MTI
2009. 10. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés