2024. December 19. csütörtök
A csók az érzelmi gyengédség univerzális jele, aminek a valóságban kevésbé romantikus, sokkal inkább praktikus célja lehet: brit kutatók szerint az evolúció során azért alakult ki a csókolózás, hogy baktériumokat terjesszünk általa.

Szervezetünkben a szó szoros értelmében hemzsegnek a baktériumok, a legtöbb esetben azonban ez a mikrobiális flóra teljességgel ártalmatlan. Dr. Philip M. Tierno, a Langone Egészségügyi Központ Klinikai Mikrobiológiai és Immunológiai Részlegének igazgatója szerint az ismert flóra mindössze egy százaléka kórokozó jellegű, a többi nem jelent fenyegetést.

csók

A nyálban tanyázó kórokozók egyike a cytomegalovírus, ami alapvetően nem okoz gondot, de az általa okozott fertőzés terhes nőknél végzetes következményekkel járhat, ugyanis a vírus vetélést vagy magzati rendellenességeket okozhat. Egy 2009-es brit tanulmány szerint a csókolózás fontos szerepet játszhat ennek elkerülésében, ugyanis segíthet a nőknek immunitást szerezni a citomegalovírussal szemben.

Dr. Colin Hendrie és munkatársai szerint a nők immunizációja a férfitól kapott vírus segítségével történik, ami leghatékonyabban szájból szájba, nyál útján terjed. Minél hosszabb ideig van együtt a csókpartnerrel az adott nő, annál nagyobb a valószínűsége, hogy immunis lesz a citomegalovírusra.

Nem mindenki osztja persze ezt az elképzelést, Tierno szerint a kórokozók cseréje csak velejárója a csókolózásnak, nem pedig elsődleges célja. Szerinte a csókolózás a szájból szájba való táplálásból eredeztethető. "Őseink nem tudtak semmit az immunrendszerről, mégis csókolóztak. A szülők így táplálták gyermekeiket, ez az állatvilágban a mai napig sokfelé megfigyelhető" – nyilatkozta Tierno.

Ha partnerünk láthatóan beteg, tartózkodjunk a csókolózástól. Bár a legtöbb betegség nem terjed nyál útján, a mononukleózist, a torokgyulladást és a herpeszt így is könnyen elkaphatjuk. Szájüregi nyílt sebek és gyulladások esetén sem ajánlatos a csókolózás, így ugyanis akár komolyabb betegségekkel is számolnunk kell.

"Háziállatainkat, ha lehet, egyáltalán ne puszilgassuk, bármennyire is szeretjük őket. A kutyák különböző gombákkal és férgekkel fertőzhetnek meg minket, macskák esetében pedig még ennél is rosszabbul járhatunk" – nyilatkozta Dr. Tierno.


Forrás: Medipress
2011. 09. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés