2024. December 19. csütörtök
Egy kutatás szerint a fiatalok CT-vizsgálattal összefüggő halálos szövődménye még mindig sokkal kisebb, mint annak az esélye, hogy abba halnak bele, ami miatt a képalkotó eljárás szükségessé vált.

A komputertomográfiás (CT) vizsgálatot arra használják, hogy a szervezetben különböző okokból kialakult elváltozásokat felderítsék (például rák, szívbetegség, tüdő-és hasi problémák, traumák, sérülések). Előfordul, hogy többször is meg kell ismételni, akár egy napon belül is, mert más-más szerveket is ellenőrizni akarnak. Dr. Carl Schultz, az Irvine-i Kalifornia Egyetem orvosi karának sürgősségi betegellátási professzora szerint talán túl sokszor is nyúlnak ehhez az eszközhöz az orvosok, nehogy elkerülje a figyelmüket valami apró részlet. „Egyedül a nulla az elfogadható hibaarány, ezért nagyon nagy a nyomás a kollégákon.”

CT-vizsgálat

„Egyre inkább előtérbe kerül az a tábor, akik azt mondják, hogy érdemesebb a vizsgálat mellett dönteni, mert 1-2 besugárzás csak nagyon ritkán jár végzetes következményekkel – állapította meg Rob Zondervan, a New England Egyetem orvostanhallgatója. – Sokkal gyakoribb az olyan eset, amikor a felderítendő betegség veszélyesebb, mint maga a sugárzás.” 

Zondervan és munkatársai több mint 23 ezer, 18-35 év közötti fiatal adatait tekintették át, akik 2003 és 2007 között estek át mellkasi vagy hasi CT-n, Boston három kórházában. A mellkasi CT-vizsgálatban részesült betegek 5-50 százaléka meghalt pár éven belül. A halálozási ráta meredeken emelkedett azok körében, akik kettőnél többször kerültek a gépbe. A kutatók számításai szerint az egész csoportból 12 embernél kimondottan a CT-ből származó sugárzás miatt alakult ki daganat. A több mint 15 ezer hasi CT-vizsgálat esetében a páciensek 2-33 százalékában alakult a halálos áldozatok száma, és 23 beteg lett rákos a vizsgálattól. 

„Akit több mint 15 alkalommal kellett vizsgálni, általában eleve súlyosabb betegséggel küzdött, így esélyesebb volt, hogy előbb meghal, mint hogy a sugárzás miatt rák alakuljon ki” – jegyezte meg Zondervan.

Schultz felhívta a figyelmet arra, hogy a CT lehetséges hatásaival kapcsolatos számadatok feltételezésen alapulnak. A kutatás arra utal, hogy a gép életeket menthet, de nem bizonyítja azt. „Egyetértek az elveikkel és az általános következtetésükkel, hogy a CT elmulasztása kockázatosabb, mint annak elvégzése” – jegyezte meg. Ennek ellenére jobb elkerülni, amikor csak lehetséges. „Mindig meg kell nézni, hogy ugyanaz az információ megszerezhető-e más úton is. Például a vakbélgyulladás igazolására sokkal jobb lehet az ultrahang.”

A kutatás anyagát az Amerikai Röntgensugár Társaság éves ülésén tették közzé.


Forrás: Medipress
2012. 05. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés