2024. Október 03. csütörtök
Azok a lányok, akik napi 1,5 egységnyi cukros üdítőt isznak, átlagosan 2,7 hónappal hamarabb kezdenek menstruálni kortársaiknál – tudjuk meg a Human Reproduction című szaklapban publikált friss amerikai felmérésből, amely csaknem 6 ezer lány adatait vizsgálta öt éven keresztül.

Ha napi egynél több cukorral édesített italt iszik a fiatal lány, hamarabb kezd menstruálni, márpedig egy év eltérés az első menses időpontját illetően más kutatások szerint öt százalékkal emelheti a mellrák kialakulásának kockázatát. A 2,7 hónapos eltérés, ami a cukros üdítők számlájára írható, valószínűleg nem jelent komoly veszélyt, de a szakemberek szerint a jövőben számolni kell azzal is, hogy a még több édes ital még korábbi nagylánnyá váláshoz vezethet.

A lányok 1996 és 2001 között, kérdőíves formában adtak számot étkezési szokásaikról, és rendszeresen feljegyezték, hogy mit isznak. Egy egységnek egy pohár vagy egy doboz üdítő számít, és minden a cukros üdítő kategóriája tartozik, ami édesítést tartalmaz, a kólától a jeges teán át a gyümölcsös italokig. A vizsgálat ötéves időtartamának a végére a lányoknak csak 3 százaléka nem menstruált még.   Kiderült, hogy a 12,8 éves lányok fogyasztják a legtöbb cukros üdítőt, aminek eredményeként a testtömeg-indexük és az inzulinszintjük is növekszik, ami az ösztrogénszint emelkedéséhez vezet, és így hamarabb kezdenek menstruálni.


Forrás: Medipress
2015. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés