Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Dió vagy mogyoró? A kesu vagy a pekán neve hiába dió, botanikai szempontból nem tartoznak a diófélék közé, és sokkal inkább hasonlítanak a nálunk is kedvelt török mogyoróra, ami viszont a valójában a dió rokona. Bárhogy is hívják őket, közös bennük, hogy a magokat kemény, fás héj borítja, az azokat rejtő termés pedig többnyire nem ehető.
A dió és társai (török mogyoró, mandula, pisztácia, kesudió, paradió, makadámdió, pekándió, stb.) az emberi szervezet számára sok hasznos tápanyagot, fehérjéket, rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, valamint figyelemre méltó mennyiségű zsírsavat tartalmaznak. Utóbbiból adódóan kalóriatartalmuk is elég magas, bár ezt zsírsav-összetételük ellensúlyozza, a diófélék legtöbbje ugyanis igen nagy arányban tartalmaz egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírokat. Ezek fogyasztása összefügg a „rossznak” is nevezett LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével, ebből adódóan pedig a szív-érrendszeri betegségek, például a szívroham kisebb kockázatával.
Nem csak a telítetlen zsírok járulnak hozzá a magvak szívvédő hatásához, hanem egyes, bennük található vitaminok, ásványi és egyéb anyagok is. Ilyen például az antioxidáns hatású E-vitamin és szelén, a magas vérnyomást csökkenteni képes magnézium, az arginin nevű aminosav, amely segít enyhíteni az artériák gyulladását, vagy a szterolok.
A diófélék magas rosttartalmuk miatt is kiérdemlik az egészséges jelzőt: ezek az emészthetetlen növényi alkotórészek fontos szerepet játszanak a bélrendszer működésében, a koleszterinszint csökkentésében és a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében. Utóbbi hatáshoz kutatások szerint a diófélék már említett gyulladáscsökkentő hatása is hozzájárul.
Előnyös tulajdonságaik miatt a dióféléket érdemes rendszeresen, de magas energiatartalmuk miatt csak kis mennyiségben fogyasztani, és akkor sem a leginkább népszerű, sózott-pörkölt formájukban, hanem natúran. Felhasználhatjuk őket salátákhoz, müzlihez, süteményekhez, édességekhez, de akár zöldség- és húsételekhez is. Sajnos a diófélék allergiát válthatnak ki, ezért a rájuk érzékenyek számtalan olyan élelmiszert nem fogyaszthatnak, amelyekben ezek a magok akár csak nyomokban is megtalálhatók.
Ezek után lássunk négy, felénk talán kevésbé ismert, egzotikus mogyorófélét!
A brazil dió néven is ismert mag mindkét nevét őshazájáról, Brazíliáról, azon belül pedig Pará államról kapta. A 3-5 centiméteres, háromszög keresztmetszetű magokat kókuszdióhoz hasonló termés rejti, ízük édeskés, leginkább mandulához hasonlítható.
A paradió alacsony rosttartalmú, 70%-át pedig zsírok teszik ki, és a diófélék között az egyik leginkább energiadús. Mértékkel űzve ennek ellenére fogyasztása kifejezetten egészséges, a brazil dió ugyanis igen sok ásványi anyagot, köztük magnéziumot, cinket, szelént tartalmaz. Utóbbinak az egyik legjobb forrása: egy-két szem a felnőttek egész napi szelénszükségletét képes fedezni. Hamar megavasodik, ezért érdemes hűtőszekrényben tárolni.
A leginkább a földimogyoróra hasonlító, de görbe, vese alakú dióféle egy örökzöld termésének magja. Brazíliából származik, a portugál gyarmatosítók révén azonban világszerte elterjedt. Sózva, pörkölve kedvelt rágcsálnivaló, emellett pedig szószok, pesztók, saláták, ázsiai egytálételek, édességek gyakori alapanyaga. Az arra érzékenyekben allergiát okozhat, bár ritkábban, mint a földimogyoró esetében.
Vitaminokat, köztük A-, E- és B-vitaminokat, és sok ásványi anyagot, például kalciumot, vasat, magnéziumot, cinket, káliumot tartalmaz. Fehérjében és zsírokban gazdag; utóbbiak közül a telítetlen zsírsavak dominálnak.
Az eredetileg Észak-Amerika déli részéről származó pekándió nagyon hasonlít a hazánkban honos dióra, de annál hosszúkásabb, kevésbé tagolt, csonthéja jóval vékonyabb és simább, eszköz nélkül is feltörhető; ízük hasonló. Más diófélékhez hasonlóan a fehérjék, rostok és telítetlen zsírok jó forrása, különösen sok omega-6 zsírsav található benne, de A-, B- és E-vitamin, valamint kalcium-, cink-, magnézium- és káliumtartalma is figyelemre méltó. Fogyasztása segítheti a koleszterinszint normalizálását, egyes kutatások szerint pedig csökkentheti az epekő kialakulásának veszélyét.
A makadámiának, queenslandi diónak vagy ausztrál mogyorónak is nevezett dióféle Ausztrália szubtrópusi vidékeiről származik, de ma már más trópusi tájakon is termesztik. A gömbölyű, krémszínű és puha mag leginkább a török mogyoróhoz hasonlít, de nagyobb annál: átmérője általában két centiméter.
Olajtartalma igen magas, és túlnyomó részt egyszeresen telítetlen zsírokat tartalmaz. Jelentős mennyiségű fehérjét és esszenciális – azaz a szervezet számára létfontosságú, de csak táplálkozással bevihető – aminosavat, valamint szelént, polifenolokat, flavonolokat és fitoszterolokat tartalmaz.
Többnyire pörkölve kapható, így markánsabb íze még kifejezettebb, mint nyersen. Olaja nem csak nyersen használható, magas gyulladáspontja miatt sütéshez, főzéshez is kiváló.
A makadámiaolaj kozmetikumok kedvelt alapanyaga is, amit részben annak köszönhet, hogy avasodásra csak kissé hajlamos, ezért sokáig eltartható. Nagy mennyiségben tartalmaz egy telítetlen zsírsavat, palmitoleinsavat, ami az emberi bőr védelmét ellátó faggyúnak is fontos összetevője. A makadámiaolaj emiatt jól tolerálható, könnyen felszívódik, továbbá nagyszerűen hidratál és segít megőrizni a bőr rugalmasságát, puhaságát.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
