2024. December 03. kedd
Égési sérülteket kezelő központ épül Marosvásárhelyen, a kivitelezési munkálatok március elsején kezdődnek, miután Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter kedden aláírta az erre vonatkozó utasítást.
A szaktárca közleményében emlékeztetett, hogy a bukaresti és a temesvári után a marosvásárhelyi a harmadik egészségügyi intézet az országban, melyet kifejezetten égési sérülteknek építenek. Mindhárom beruházást az elmúlt 12 hónapban kezdték el, és 2025 végére kell befejezni. Értékük együttesen megközelíti az egymilliárd lejt (77,9 milliárd forint). Az összeget a román állam a Világbanktól felvett kölcsönből fedezi. Égési sérülteket kezelő központot létesitenek
A marosváráshelyi kórház a tervek szerint 322 millió lejből (25,1 milliárd forint) épül meg. A hétszintes épületben 57 ágyas intenzív osztály és 25 műtő is lesz, illetve a válságos állapotú égési sérülteknek is fenntartanak öt ágyat. Az új kórházban sterilizálóállomás, vérátömlesztő központ, logisztikai egységek és helikopterleszálló is lesz. Ezt folyosóval kapcsolják a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház épületéhez, regionális kórházként ennek lesz a része.
Alexandru Rogobete egészségügyi államtitkár arra emlékeztetett, hogy a három projekt sokáig "befagyott" állapotban volt, de most Marosvásárhelyen is elkezdődik a megvalósítás, a bukaresti és temesvári beruházás pedig ütemterv szerint halad. "Nem lennék meglepődve, ha megelőznénk a 2025 végi határidőt" - idézte az államtitkárt a News.ro.
Romániában a bukaresti Colectiv klubban történt, 65 ember halálát okozó tűzvész után irányult a figyelem az égési sérültek kezelésére. A 2015-ben történt tragédia súlyos sérültjeinek egy részét külföldi kórházakban kellett kezelni, mivel az országban nem volt elegendő ágy és felszerelés az ellátásukra.
Forrás: MTI
2024. 02. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés