2024. December 04. szerda
A táplálkozás és a mozgás is fontos -  Több idő kell a kikapcsolódásra
A magyar fiatalok számára a jelenlegi változó világban az egyik legfontosabb, hogy egészségesebbek legyenek. Ez derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely szerint a fiatalok tesznek is egészségük megőrzéséért mind a táplálkozás, mind a sport területén.

Most, amikor a világ napról napra változik, különösen sokat számít a fiataloknak a biztonságot jelentő háttér: a családi kapcsolatok, az anyagiak és a jólét, valamint az egészséges élet. Ez derült ki a K&H 2023. első negyedévében végzett ifjúsági indexéből is, amelyben a 19-29 éves korosztály ezt a három területet jelölte meg számára legfontosabbnak.

Fontos a fiataloknak az egészségesebb élet

A táplálkozás és a mozgás is fontos

A felmérésben részt vevő fiatalok jónak ítélik egészségügyi állapotukat, mindössze 18 százalék nem elégedett ezzel. A jövőben pedig még egészségesebb ifjúság várható, hiszen a megkérdezettek fele nem elégszik meg a jelenlegi szinttel, hanem még többet szeretne egészségével törődni.

 

Az egészséges életmód két fő pillére a kiegyensúlyozott étkezés és a mozgás. Háromból két fiatal próbál, míg minden hetedik tudatosan odafigyel a megfelelő étrendre, tehát mindössze 16 százalékukat nem érdekli, hogy mennyire eszik egészségesen. A sportolás is szerves része életüknek, minden negyedik fiatal rendszeresen mozog, közel felük (42%) pedig alkalmanként iktatja be az edzést napirendjébe. A nemek közül a férfiak szánnak több időt a mozgásra, 85 százalékuk legalább alkalomszerűen sportol, korosztály szempontjából pedig a fiatalabbak (19-25 éves) edzik többet a testüket. Aki aktívan dolgozik és tanul, azok aktívabbak a sport terén is, míg a szülői szabadságon lévők és a munkanélküliek kevesebb időt töltenek sportolással.

Fiatal sportolók aránya

Több idő kell a kikapcsolódásra

Pihenésre 41 százalék, míg szabadidős tevékenységekre 43 százalék tud annyi időt szánni, amennyit szeretne. A férfiak közül minden második megkérdezett elégedett a kikapcsolódással töltött idő mennyiségével, míg a nők körében 35 százalék ez az arány. „A K&H ifjúsági index felmérése során még soha nem voltak ennyien elégedettek a szabadidőre fordított idővel, de a fiatalok fele még így is szeretne többet kikapcsolódni. A jó idő beköszöntével még több aktív feltöltődési lehetőség közül választhatnak - a tömegsport rendezvények például ilyenek lehetnek” - mondja Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „A K&H mozdulj! esti futása remek alkalmat ad arra, hogy a mozgás szerelmesei összekössék a sportolást egy nagyszerű közösségi megmozdulással. Várunk mindenkit július 8-án a Hősök terén!”

 


Szerző: Vital.hu

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés