2025. December 04. csütörtök
Dietetikusok dolgoznak a háttérben -  A 92 éves nagymama, aki mindent megmond
Egyre több idős ember igényli, hogy egészséges, személyre szabott, mégis házias ízű ételek kerüljenek az asztalára, még akkor is, ha már nem tudnak önállóan főzni.
Az idősek ellátása a vállalatnál ma a legösszetettebb feladat.
„Jelenleg 1800 idősre főzünk naponta, ez több kerületet és több intézményt érint. Ennek nagy része házhoz szállítás, egyadagos kiszerelésben. A sofőrök minden nap házhoz viszik a gondosan csomagolt adagokat, hogy azok is kapjanak meleg ételt, akik már nem tudnak vagy nem akarnak kimozdulni” – mondta Escusol Szőcs Julianna.

A logisztika precizitást és figyelmet kívánt: minden adag más, minden diéta egyedi. Az ételeket hűtve, biztonságos dobozokban szállítják ki, így a címzettek akár órákkal később is fogyaszthatják őket. A magyaros ízek megtartása azonban nem egyszerű feladat.
„Az idősek telt, hagyományos ízeket várnak el, és ezt nem ételízesítőkkel, hanem korszerű konyhatechnológiával érjük el. A cél, hogy az étel ne csak tápláló, hanem jóízű is legyen” – tette hozzá a kereskedelmi igazgató.

Dietetikusok dolgoznak a háttérben

z idősek étkeztetésében az egyik legnagyobb kihívás a speciális diéták kidolgozása. A cég nemcsak egyszerű intoleranciákat kezel, hanem krónikus betegségekhez igazított étrendeket is, mint a cukorbetegség, epe- vagy vesebetegségek esetében.

Hornyák Emese, a vállalat dietetikusa szerint az időskorúaknál a diéták kialakítása különösen nagy felelősség. „Az időseknél jellemzően már az alapbetegségekre fókuszálva különböztetjük meg a diétákat, ami a szociális étkeztetésben a legkomplexebb feladat. Egy cukorbeteg vagy vesekímélő étrend megtervezése nemcsak szaktudást, hanem folyamatos odafigyelést is igényel” – magyarázta a szakember.

A konyhán ezért minden diétás menü összeállítása előtt dietetikus hagyja jóvá az étrendet. A cél az, hogy az ételek ne tűnjenek „kényszerű” diétának, hanem természetes, ízletes fogások legyenek. „A cukorbeteg, epekímélő vagy vesekímélő étrendek precíz kialakítása folyamatos szakmai felkészültséget igényel. Mindezek mellett törekednünk kell arra, hogy az ételek a tradicionális, magyaros ízvilágnak is megfeleljenek, elkerülve az ételízesítők használatát” – tette hozzá Hornyák Emese.

A cég külön pékséget is működtet, ahol teljes kiőrlésű, magvas és csökkentett szénhidráttartalmú pékáruk készültek, sőt, a „Glutén Nagyi” néven futó gluténmentes vonal is innen indult.

Az ételek minőségét szigorú élelmiszerbiztonsági rendszerek felügyelik, az ISO 22000nemzetközi szabványok szerint. A beszállítók minősített partnerek, és minden szállítási lánc pontját ellenőrzik. Ez a tudatosság teszi lehetővé, hogy a cég egyszerre tudjon több ezer embert ellátni, mégis személyes odafigyeléssel.

A 92 éves nagymama, aki mindent megmond

A legőszintébb visszajelzés minden nap házon belül érkezik: egy 92 éves nagymama részéről. Escusol Szőcs Julianna elmondta: „Az én nagymamám is ezt a szolgáltatást veszi igénybe, természetesen a neki megfelelő diétával. Minden nap megkóstolja az ételt, és azonnal jelzi, ha valami különlegesen finom volt, vagy ha épp nem tetszett neki. Ez egy nagyon jó kontrollpont számunkra, hogy folyamatosan fejlesszük a szolgáltatásunkat.”

A nagymama tehát nemcsak fogyasztó, hanem a családi vállalkozás szigorú minőségellenőre is. Ha a hús túl száraz vagy a főzelék íztelen volt, azt azonnal jelezte. Ezek a visszajelzések sokszor hamarabb eljutottak a konyháig, mint bármely hivatalos jelentés.

A cég minden dolgozója ugyanazt az ételt fogyaszja, amit az idősek is kapnak, így a saját tapasztalat is része az ellenőrzésnek. A „nagymama-faktor” azonban különös értéket ad ennek a rendszernek: a valódi, emberi visszajelzést. „Úgy gondolom, hogy ez a legjobb minőségbiztosítás: ha a család legidősebb tagja is elégedett, akkor az étel valóban jó” – tette hozzá mosolyogva Escusol Szőcs Julianna.
Forrás: vital.hu
2025. 12. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés