2024. December 18. szerda
A hűtőszekrény tartalmát éjszakánként rendszeresen fosztogatók nem csak a hízást kockáztatják, de később a fogaik elvesztését is – hívják fel a figyelmet amerikai kutatók.

Ugyan viszonylag kevesen kelnek fel rendszeresen éjszakánként azért, hogy némi táplálékot vegyenek magukhoz – ez a táplálkozási rendellenesség az Egyesült Államok lakosságának csupán 1,5 százalékát érinti –, de a népesség 9-11 százaléka így is rendszeresen falatozik este11 után.

éjszakai nassolás

Amerikai kutatók egy nagyszabású dán vizsgálat adatait elemezték, amelyben harminc felettiek táplálkozási szokásait mérték fel, valamint hat évvel később fogaik állapotát is megvizsgálták. Mint kiderült, a kutatásban résztvevők közül azok, akik hetente legalább kétszer esznek éjszakánként, néggyel több fogat veszítettek el a két vizsgálat közötti időszakban, mint azok, akik nem éltek ezzel a szokással.

„Azok, akik éjszaka esznek, majd utána nem mosnak fogat, sokkal nagyobb rizikónak vannak kitéve, hiszen alvás alatt csökken a fogak megtisztítását elősegítő nyálképződés” – magyarázta Jennifer Lundgren, a Missouri Egyetem pszichológusa, hozzátéve, hogy a kutatás csupán határozott egybeesést, s nem közvetlen kapcsolatot derített ki az éjszakai evés és a fogak elvesztése között. Az adott vizsgálat során ugyanis nem mérték az éjszakai nyálképződés mértékét, ahogy nem kérdeztek rá a nassolást követő fogápolásra sem.

A vizsgálat a fogvesztés egyéb rizikótényezőire is fényt derített, amelyek között szerepel a dohányzás és a cukorbetegség, de az iskolai végzettség is meghatározónak bizonyult.


Forrás: MTI
2010. 06. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés